Óh, jaj, meg kell halni, meg kell halni...
2024. február 14-én egyházközségünk hívő népe is csatlakozott a nagyböjti szentidő ünnepélyes megkezdéséhez. Hamvazószerda a nagyböjti szentidő kezdete. Az Egyház Hamvazószerdán, amint azt a neve is sejteti - szentmisében, vagy igeliturgia keretében az előző évben megáldott olajfa- vagy barkaágak elégetéséből nyert megáldott hamuval - jelöli meg a hívek homlokát.
Délelőtt a Boldog Salkaházi Sára Egyházi Iskolaközpont óvodásai, majd iskolásai, pedagógusai és alkalmazottjai vettek részt az intézményben a bűnbánati liturgián, ami ünnepélyes bevonulással vette kezdetét. A napi könyörgés után elhangzottak a szentírási szakaszok, amit homília követett, majd a hamu megáldása és a hamvazás következett. A szertartás a Hívek könyörgésével folytatódott, amit szentáldozás követett. Az ünnepi liturgia a Záró könyörgéssel és az ünnepi áldással ért véget.
Délután hasonló igeliturgia volt a szepsi Szent Erzsébet Idősek Otthonában, a plébániatemplomban és mindkét filiális templomban – Makrancon és Bodollón is.
Hamvazószerdával ismét ránk köszöntött az alkalmas, szent idő, amely arra hivatott, hogy testünket és lelkünket az élő Isten szolgálatába fogja, az Ő akaratának megismerésére és teljesítésére hangolja. A keresztény lét koncentrátuma ez a szent negyven nap, ami a megújulásra való felhívástól kezdve a Krisztussal együtt vállalt szenvedésen át a feltámadás teljességéig, magába sűríti a Krisztus-követés valamennyi fázisát.
Az első lépés az, hogy a világból érkező, olykor egészen vakító reflektorfények helyett Isten tekintetét keressük, aki a rejtekben is lát. Kicsiny, nem látványos, de konkrét és magunkon mindennap számon kérhető vállalásokat téve, figyelembe vesszük, hogy testi-lelki adottságaink, körülményeink folytán milyenek a lehetőségeink és a teherbíró képességünk. A keresztény böjt ugyanis nem a testünk megbüntetése, vagy sanyargatása, hanem Istenhez fordulásunk szellemi-lelki igyekezetének a fizikai vetülete. Testünk a böjtöléssel vesz részt az Istenre figyelésben, ami visszahat lelkünkre is: érzékenyebbé tesz minket az Istentől érkező apró jelekre, indításokra.
Az imádság, böjt és irgalmasság egymásból fakad. Nem puszta külsőség, erőpróba, izzadságszagú erőlködés, hanem újfajta, bensőséges találkozás Istennel és embertársainkkal (Barsi Balázs).
Adja Isten, hogy a szent negyven nap elegendő idő legyen számunkra komolyan venni az intő szót: porból lettünk és a porba térünk vissza. Bárcsak egy kicsit megrendülnénk és hatékonyan szembesülnénk azzal, hogy terveinkről, álmainkról és mindarról, amiért nap, mint nap fáradozunk, kimondatott – mulandó, velünk együtt az enyészeté lesz. Bárcsak az előttünk álló szent negyven napban megtanulnánk leszámolni illúzióinkkal és légvárainkkal, s elfogadnánk, hogy nem is kell másnak lennünk, mint pornak. Pornak, de amit az Isten vett kezébe, mert így minden por - ha engedjük - előbb-utóbb megtelik élettel, az Ő Leheletével, és abba a dicsőségbe emeltetik, ami már most Urunk, Jézus Krisztus osztályrésze az Atya jobbján.
Február 14. Szent Bálint, Valentin napja is – a szerelmesek napja. Az idén furcsa egybeesés ez. Érdemes a két üzenetet együtt látni és értékelni.
Este van már, sietnek az esték,
álnokul, mint a tolvaj öregség,
mely lábhegyen közeledik, halkan,
míg egyszer csak ugrik egyet, s itt van!
Nem tudjuk már magunkat megcsalni:
Óh, jaj, meg kell halni, meg kell halni! (Babits Mihály)
