Óesztendő - 2025

 Az esztendő utolsó estéjén értelemszerűen most is a hálaadás gondolatával volt telt a szívünk és a lelkünk. Hálát adtunk élő és elhunyt hozzátartozóinkért úgy a templomban, mint otthon a készülékeknél. Isten kegyelme segített bennünket a hálaadásban és indított őszinte bűnbánatra, valamint annak a felismerésére is, hogy sokszor voltunk hálátlanok.                 

Szentmisénk kezdetén feltettünk néhány kérdést: Imádkozunk-e? Mondunk-e naponként esti imát? Megköszönjük-e Istennek a napi munkánk eredményét? Szoktunk-e hálát adni hitvestársunkért, gyermekeinkért, szüleinkért, nagyszüleinkért, tanítóinkért és papjainkért? Megbocsátottunk-e annak, aki velünk szemben gonosz és hálátlan volt? Egyáltalán tudunk-e megbocsátani és bocsánatot kérni Istentől és azoktól, akiket megsértettünk? Megfeleltünk-e azoknak az elvárásoknak, amelyeket egyházunk, családunk, társadalmunk joggal vár el tőlünk? Segítettük-e másokat az Isten felé vezető úton, vagy talán akadályoztuk őket?

 Az elmélkedésünket Sík Sándor – Te Deum c. verse alapozta meg.

 A szentmisében köszönetet mondtunk mindennemű áldozatért is, amelyet egyházközségünk anyagi és lelki életének elevenebbé tételéért hoztunk.

 Imádkoztunk, hogy Isten áldása kísérje mindnyájunkat. Bizton bízunk ugyanis továbbra is abban, hogy Isten senkinek sem marad adósa a jóért. Persze, arról sem szabad megfeledkeznünk, hogy számot kell adnunk minden meg nem bánt és jóvá nem tett rossz cselekedetünkről is.

 Ezért az óesztendő utolsó estéjén hálát adtunk Istennek minden kapott ajándékáért, és kértük Tőle és egymástól minden szándékos és nem szándékos rossz cselekedetünk bocsánatát. Bocsánatot kértünk és megbocsátottunk egymásnak, hogy így Isten megbocsátó jóságában is részesülhessünk.

 A nyugati egyházakban elterjed szokás, hogy több lelkipásztor a homíliákat viccel kezdi. Én, személy szerit ettől ódzkodom, ezért szívesebben idézek verseket, vagy közmondásokat. Szilveszter, az év utolsó napja azonban kivételt képez. Ilyenkor elmondok egy-egy helyénvaló – elgondolkodtató viccet:

 A pap nyolc libát vett a vásárban, s rábízta egy ismerős kéregetőre, hogy hajtsa haza. Mire a paplakhoz ért, már csak hét volt, mert egyet a kéregető útközben elrejtett magának.

A pap persze kérdőre vonta a nyolcadik liba miatt, de a kéregető csak hajtogatta, hogy megvan mind a nyolc.

- Számold meg hát magad is, Gazsi! - szólt a pap.

A kéregető elkezdte számolni, s el is jutott a nyolcig.

- Nem jól számolsz, te - mondta a pap, és odahívott nyolc fiút a közeli iskolából.

- Na, most mindegyikőtök fogjon egy-egy libát és tegye a hóna alá! – mondta a pap.

Kapkodtak is a gyerekek - de egynek nem jutott.

- Látod-e már, Gazsi, hogy csak hét liba van? A nyolcadik fiúnak nem jutott...

- Nem jutott, nem jutott - morgott a kéregető – persze, hogy nem jutott.

Hát miért volt olyan ügyetlen?

 Azt hiszem, nem én vagyok az egyetlen, aki nemegyszer kényszerül rácsodálni a találékony, azonnali kész válaszokra és a kegyetlen tényre – már megint átvertek.

Ez a valóság is ösztönözzön mindnyájunkat arra, hogy az újesztendőben még inkább keressük és találjuk meg a módját annak, hogy miként lehetne hatékonyabban nem halat adni, de halászatot tanítani, nem libát adni, de eredményes pásztorkodást gyakorolni, oktatni és nevelni. A Szentségkitétel alatt ezért is imádkoztunk.

A szentségi áldás után meghallgattuk főpénztárosunk beszámolóját egyházközségünk vagyonjogi helyzetéről, anyagi juttatásainkról az egyházi élet fenntartására és meghallgattuk a rózsafüzér-társulat megbízott előjárója tájékoztatóját, meghallgattuk az ismertetést egyházközségünk lelki életéről is.

 Ebben az esztendőben a megkereszteltek száma: 120

Szepsi: 112

Makranc: 4

Bodolló: 4

 Egyházi házasságkötések: 16

Szepsi: 11

Makranc: 4

Bodolló: 1

 Egyházi temetések: 83

Szepsi: 58

Makranc: 21

Bodolló: 4