Nem vagyunk egymás számára idegenek...

Gábor Bertalan | 2024. január 28.
Nem  vagyunk egymás számára idegenek...

Amint arról már beszámoltunk, január 25-én Szent Pál apostol megtérésének ünnepén 17:00 órai kezdettel Szepsiben a keresztényegység imahete kapcsán nagytiszteletű Molnár Árpád tiszteletes úr meghívására a református templomban közös istentisztelet volt. Szentbeszédet mondott főtisztelendő Pankulics Patrik, szepsi görögkatolikus parókus.

 Vasárnap, január 28-án, a keresztényegység hetének zárása képen a befejező istentisztelet az idén a makranci római katolikus templomban volt délután 3 órai kezdettel. Igét hirdetett nagytiszteletű Molnár Árpád, a szepsi református gyülekezet lelkipásztora. Az istentisztelet után a makranci kultúrházba szeretetvendégségre hívta az énekeseket, a presbitereket, az önkormányzat és az egyháztanács tagjait az ottani polgármesteri hivatal és az egyháztanács.

 Ezúton is nagy köszönet az aktív részvételért mindkét helyen, hogy ezzel is tanúságot tettünk Urunkhoz, Jézus Krisztushoz való tartozásunkról, kérve világunkra és térségünkre a krisztusi béke, megértés és megbocsátás nagy ajándékát.

 Makrancon, az istentisztelet kezdetén Dr. Szalay Gábor, polgármester köszöntötte az egybegyűlteket. Mélyen tisztelt megjelentek! – mondta: Faluközösségünk és egyházközségünk nevében és képviseletében, örömmel, tisztelettel és őszinte nagyrabecsüléssel köszöntöm és üdvözlöm kedves mindnyájukat. Mindenekelőtt lelkipásztorainkat, valamint a presbitereket, az egyháztanácsok és az önkormányzati képviselőtestület tagjait és minden evangéliumi egységet őszintén kereső, óhajtó és tevékenyen támogatót úgy itt a templomban, mint otthon a készülékeknél, aki internet segítségével kapcsolódnak be ökumenikus istentiszteletünkbe.

 Az idei ökumenikus imahét tematikáját és istentiszteleti rendjét az afrikai Burkina Fasó-i ökumenikus munkacsoport készítette. Mottója: „Szeresd Uradat, Istenedet... felebarátodat pedig, mint saját magadat” (Lk 10,27).

 Hála Istennek, térségünkben béke van. Aránylag elfogadható gazdasági körülmények között élünk. Adjunk ezért hálát! A közös imádságainkkal tegyük továbbra készségessé szívünket, hogy itt és most, megértve és megélve az idők jeleit, életmagatartásunk is bizonyítsa: „akik Istent szeretik, azoknak minden javukra válik” (Róm 8,28).

 Hisszük és valljuk, hogy mindazok, akik hittel hallgatják az Úr Jézus igéit, és azt készségesen szívükbe fogadják: az Ő békéjének lesznek hírvivői. A Szentlélek munkája ez, ami békét és bűnbocsánatot eredményez. Erőt ad, hogy odaszánjuk értelmünket és akaratunkat arra, amire a világ vágyódik: a béke szolgálatára. Igaz, amíg a világ, a békét és a biztonságot erővel és a hatalom gyakorlásával keresi, addig Krisztus békessége: az alázatosságon és a szolgálaton keresztül nyilvánul meg. Arra törekszik, hogy: jóval győzze le a gonoszságot. Istenünk valódi, hiteles békét kíván adni nekünk: amely örömet hoz. Ugyanakkor arra is ösztönöz bennünket, hogy mások szolgálatára szenteljük életünket, és így: sokan részesedhessenek ebben a békében.

 Ezek megvalósításáért, elkötelezett és készséges lelkülettel terjesztettük kéréseinket menyei Atyánk elé, főtisztelendő Pankulics Patrik, szepsi görögkatolikus parókus imája által: Könyörögjünk az Úrhoz. Urunk és Istenünk! Köszönjük, hogy Szentlelked ereje által ma is összegyűjtöttél bennünket. Alázatosan és egymást támogatva a szeretetben - mélyen meghajlunk Előtted: erőt kérünk és kitartást megtartani a lelki egységet a békesség kötelékében, hogy valóban egy test és egy lélek lehessünk a Te szent akaratod szerint. Megbánva bűneinket, szakadásainkat, odaszánjuk önmagunkat, hogy ezután hathatósabban dolgozzunk együtt a megbékélésért és az igazságos békéért. Segíts minket, hogy valóban tanítványaidként éljünk, legyőzve az önzést és a gőgöt, a gyűlöletet és az erőszakot. Adj erőt, hogy tudjunk megbocsátani. Buzdíts minket állhatatos tanúságtételre, hogy ápolhassuk a párbeszéd kultúráját, és hordozói legyünk annak a reménységnek, amelyet evangéliumod ültetett el bennünk és közöttünk. Tégy minket békéd eszközeivé, hogy otthonaink és közösségeink, helyi gyülekezeteink, egyházi, falu-, és városi közösségeink, népeink és nemzedékeink tagjai még jobban fáradozzanak a békéért, ahogyan azt Te kívántad, és amit Te adtál nekünk, hogy azt továbbadjuk. Ezt kérjük Tőled – teljes szentháromság: Atya, Fiú és Szentlélek, aki egy Isten vagy, aki élsz és éltetsz, most és mindörökkön, örökké. Ámen.

 Az istentisztelt záró áldása előtt ismét Dr. Szalay Gábor, polgármester emelkedett szóra: Mélyen tisztelt Megjelentek – mondta: Köszönöm megtisztelő jelenlétüket! Köszönöm a Golgotha ifjúsági, a Cserepszin vegyes-kórus, az önkormányzat és az egyházközség képviselőtestülete tagjainak az aktív és készséges együttműködést! Ismételten remélem, senki nem bánta meg, hogy becses idejét az idén is velünk, nálunk és közöttünk töltötte!

 Tisztelettel kérem Önöket, hogy vigyék el szívükben a 806 éves első írásos említésű Makranc jó hírét. Mondják el, hogy az országhatár közelében van egy zsebkendőnyi faluközösség:

  • ahol sok-sok nehézség és akadály ellenére élnek még emberek, akik készséggel és bátran állnak őrt a strázsán - a hitben és a kultúrában,
  • van egy hely - a templom - ahol lelki erőt kapunk,
  • van egy jel - a Kereszt - aminek fényében életértéket lehet élni,
  • van egy négyes ereklye – amelyből reményt lehet meríteni az értékek mentéséhez és továbbadásához,
  • és van egy fa, amelyet Ferenc pápa csíksomlyói látogatása emlékére, a nyeregből hozott földdel keverve ültettünk el templomunk kertjében, mementóul – a fa a szél kihívásaira, gyökereivel válaszol.

Végezetül, tisztelettel és szeretettel invitálta a meghívott vendégeket a kultúrház nagytermébe, ahol az önkormányzat és az egyházközség asszonyai jóvoltából szerény szeretetvendégségben részesültek és tovább folyt az eszmecsere a lelki, szellemi és kulturális értékeink hatékonyabb továbbadása érdekében.

 A keresztények látható egységéért imádkoztunk. Istentiszteleteink során az irgalmas szamaritánus történetére figyeltünk, hogy meghallva a Szentlélek indítását, készséget nyerjünk és kapjunk az Isten és a felebarát őszintébb szeretetére.

„Mit kell tennem, hogy elnyerjem az örök életet?”, és „Ki az én felebarátom?” - hangzott a két kérdés az evangéliumi szakaszban (vö. Lk 10, 25-37). Az elnyerjem szó - birtoklást fejez ki, ami viszont egy téves vallásosságra utal, amikor Isten csupán egy eszköz céljaink eléréséhez, nem pedig cél, Akit igyekeznünk kell teljes szívünkből szeretni.

A másik kérdés a felebarátra vonatkozott. Szétválasztani az embereket aszerint, hogy kit szeressünk, és kiről nem kell tudomást vennünk – szintén helytelen viselkedés, mert a megosztás nem Istentől való, hanem a Sátántól, a Diabólusztól, a nagy Megosztótól, a Szétdobálótól származik.

A feltett kérdésre az Úr Jézus nem elmélettel válaszolt, hanem az irgalmas szamaritánus példabeszédével, egy konkrét történettel, ami ma is aktuális, ezért az istentiszteletünk folytán jó volt önmagunkba tekinteni: a szépért - az egységre törekvés vágyáért hálát adni, a megosztásra tett kísérletért, a szavakért és a cselekedetekért Isten és egymás bocsánatát kérni.

Amint azt hallottuk az evangélium elbeszélésében: nem a pap, nem is a levita volt az irgalmas, könyörülő ember, de egy „eretneknek” tartott és tekintett idegen, aki viszont felebarátnak tekintve önmagát, gondjaiba vette a sebesült testvért.

Vagyis nekünk sem nem azt kellene kérdeznünk, hogy „ki az én testvérem?”, hanem azt, hogy „felebarátként viselkedem-e?”, mert csak az ingyenes és önzetlen szeretet válik igazi szolgálattá.

Ki tagadhatná? Csak az Úr Jézus hirdette és az Általa elénk élt szeretet fogja a keresztényeket közelebb hozni és vinni egymáshoz. Csak az a szeretet, amely nem tér állandóan vissza a múlthoz, hogy elhatárolódjon vagy ujjal mutogasson. Csak az a szeretet, amely az önnön vallási rendszere hajthatatlan megvédésénél, Isten nevében előbbre helyezi a testvért, a másikat. Csak az a szeretet képes a Krisztus-hívőket egyesíteni, amelyik a puszta szokás, a hagyomány, a rendszernél testvérként előbbre helyezi a másikat.

Bárcsak felismernénk, hogy keresztség szentségében, szakramentumában testvérekké tett mindnyájunkat a szentháromságú egy Isten. Bár különböző egyházi közösségben részesültünk a keresztség szentségében, de a hatás, az eredmény egy és ugyanaz – testvérekké lettünk. Nem vagyunk tehát egymás számára – idegenek.