Nem nyugszom amíg nem lesz reneszánsza...

2025. szeptember 27-én, Makrancon említésre méltó ifjúsági szentmise volt és adakozási lehetőség a kárpátaljai Sámuel Alapítvány növendékeinek, pénzben, tanszerekben és iskolatáskákban, megélve ezzel kicsiben mindazt, amiről Leó pápa aznap Rómában az intuícióról, a meg- és ráérzés nagyszerű adományáról tanított, amit a katekéták kiválóan tudnak alkalmazni, amikor Isten és az ő Országa titkait próbálják átadni és közösen értelmezni.

 Az „érezzük” ige, amely az „intuíció”, a megérzés szóból ered és a lélek mozgását, a szív intelligenciáját írja le és amelyet az Úr Jézus különösen a kicsiknél, vagyis az alázatos lelkű embereknél figyelt meg. A tanult emberek ebből általában keveset éreznek meg, mert azt feltételezik önmagukról, hogy ők már mindent tudnak. Ezért szép és dicsérendő dolog, ha az ember elméjében és szívében még marad hely Isten számára, hogy kinyilatkoztassa neki önmagát. Sok remény támad ilyenkor, amikor új meglátások születnek Isten népében! – szólt bíztatóan a Szentatya.

A „sensus fidei”, a hit-érzéke az egyszerű emberek „hatodik érzéke” Isten dolgai iránt. Ismeretes, hogy az Úr Jézus miként ujjongott és örvendezett, amikor megtapasztalta, hogy a kicsinyek ráéreztek a dolgok lényegére. Ők rendelkeznek ugyanis a „sensus fidei”-vel, azzal a hit-érzékkel, ami az egyszerű emberek „hatodik érzéke” Isten dolgai iránt. Isten maga egyszerű, és ezért az egyszerűeknek nyilatkoztatja ki önmagát.

Emiatt létezik Isten népének tévedhetetlensége a hitben, amelynek a pápai tévedhetetlenség a kifejeződése és szolgálata – utalt a pápa a II. Vatikáni Zsinat tanítására. „A hívők összessége, amely a Szentlélek kenetének birtokában van, a hitben nem tévedhet és ezt a különleges tulajdonságát az egész nép természetfölötti hitérzéke révén nyilvánítja ki, amikor „a püspököktől kezdve a legjelentéktelenebb világi hívőkig hit és erkölcs dolgában kifejezi egyetemes egyetértését..” (LG 12).

Érdemes felidézni ezzel kapcsolatban azt az eseményt az Egyház történetéből, amely megmutatja, hogyan fakadhat remény az emberek intuíciós képességéből – folytatta a pápa. A negyedik században, Milánóban, az Egyházat nagy konfliktusok sújtották és az új püspök választása valóságos zavargássá vált. A világi hatóság, élén Ambrus kormányzóval közbelépett, aki nagyszerű meghallgató és közvetítő képességével nyugalmat tudott teremteni. A hagyomány szerint ekkor egy gyermek hangja hallatszott élesen: „Ambrus, püspök! Ambrust püspöknek!” Mire az egész nép így kiáltott: „Ambrus a püspök!”. Ambrus akkor még meg sem volt keresztelve, csak keresztségre készülő katekumen volt. A nép azonban valami mélyet „érzett meg” ebben az emberben és megválasztották őt.

Így lett Ambrus az Egyház egyik legnagyszerűbb püspöke és egyháztanítója. Ambrus először nem is akarta ezt, sőt el is menekült. Aztán megértette, hogy ez Isten hívása, ezért hagyta, hogy megkereszteljék és püspökké szenteljék. Miközben  püspökké választották, lett kereszténnyé! Látjátok, milyen nagy ajándékot adnak a kicsinyek az Egyháznak? – tolmácsolta Leó pápa.

Ma is kérnünk kell ezt a kegyelmet, hogy keresztényekké váljunk, miközben megéljük a kapott hivatásunkat! Anya vagy, apa vagy? Válj kereszténnyé, mint anya és apa! Vállalkozó, munkás, tanár, pap, szerzetesnővér vagy? Válj kereszténnyé a saját utadon! Isten népének megvan az a „szimata”, ami megérti, hogy vagy keresztények leszünk, vagy nem! És ez korrigálni tud minket és meg tudja mutatni nekünk az Úr Jézushoz vezető helyes irányt.

Az évek során Szent Ambrus sok mindent vissza tudott adni a népének. Például új módszereket talált a zsoltárok és himnuszok éneklésére, a liturgia ünneplésére és a prédikálásra is. Ő maga meg tudta érezni a dolgokat és így a remény megsokszorozódott. Ágostont az ő prédikációi térítették meg, és ő is keresztelte meg. Az intuíció a reménykedés egyik módja, ne feledjük ezt! – kérte nyomatékkal a Szentatya. Így viszi előre Isten az Egyházát is, új utakat mutatva neki. Az intuíció a kicsik szimata az eljövendő Országról. Segítsen nekünk a Jubileum kicsivé válni az evangélium szerint, hogy megérezhessük és szolgálhassuk Isten álmait! – zárta szombati jubileumi katekézisét Leó pápa.

A katekézist követően Leó pápa megemlékezett Orosz Péter Pál vértanú görög-katolikus pap boldoggá-avatásáról: „Ma Bilkiben (Ukrajna) boldoggá avatták Orosz Péter Pált, a Munkácsi Egyházmegye papját, akit 1953-ban öltek meg a hit iránti gyűlölet miatt. Amikor a görög katolikus egyházat betiltották, ő hűséges maradt Péter utódához és titokban bátran tovább folytatta szolgálatát, annak tudatában, hogy mit is kockáztat.

Ezúton is kérjük az új boldog közbenjárását a bátorságért Kárpátalja minden népének a hitben, a reményben, a szeretetben és a megbocsátásban a háborús konfliktusok tragédiája közepette, megértve Reményik Sándor, Istenarc c. versének örök üzenetét:

Egy istenarc van eltemetve bennem,
Tán lét-előtti létem emlék-képe!
Fölibe ezer réteg tornyosul,
De érzem ezer rétegen alul,
Csak nem tudom, miképp került a mélybe.
 
Egy istenarc van eltemetve bennem,
Néha magamban látom, néha másban.
Néha állok, mint fosztott ág, szegényen,
Ha rossz órámban eltűnik egészen
Alter-egóm az örök vándorlásban.
 
Egy istenarc van eltemetve bennem,
A rárakódott világ-szenny alatt.
A rám-rakódott világ-szenny alól,
Kihűlt csillagok hamuja alól
Akarom kibányászni magamat.
 
Egy istenarc van eltemetve bennem,
S most ásót, kapát, csákányt ragadok,
Testvéreim, jertek, segítsetek,
Egy kapavágást ti is tegyetek,
Mert az az arc igazán én vagyok.
 
Egy istenarc van eltemetve bennem:
Antik szobor, tiszta, nyugodt erő.
Nem nyugszom, amíg nem hívom elő.
S bár világ-szennye rakódott reája,
Nem nyugszom, amíg nem lesz reneszánsza.