Mit jelent ma embernek lenni...

A hivatás, a képzés, a közösség és a misszió, de mindenekelőtt saját magukban felfedezni Isten szeretetét és megszeretni azt, amivé válni vágyunk és akarunk – volt többek között a témája a Mohos Gábor, esztergom-budapesti segédpüspök vezette papi lelkigyakorlatnak Mátraverebély - Szentkúton október 13-16. között.

A lelki találkozó, mint mindig, úgy most is értékes alkalmat kínált a közös imádságra és az elmélkedésre, hogy elgondolkodjunk a kapott ajándékokon, karizmáink jelentőségén, valamint a közösségeink előtt álló kihívásokon és problémákon.

A lelkigyakorlatok mindenekelőtt a Lélekre való odafigyelést jelenti, ahogyan azt hajdan Szent Ágoston is megfogalmazta: „Ne lépj ki önmagadból, térj vissza önmagadhoz: az igazság a belső emberben lakozik” (De vera religione, 39, 72).

A bensőségesség, a befelé fordulás nem menekülés a személyi és közösségi felelősségünk - az Úr által az Egyházban és a világban ránk bízott küldetés - sürgető kérdései és problémái elől. Ellenkezőleg, segít újra felfedezni kapcsolatunkat a Mesterrel, a Tanítóhivatallal, a paptestvérekkel és a ránk bízottakkal, mert ebből a szeretetközösségből meríthetünk új inspirációt, hogy - felismerve az idők jeleit - miként tudjuk egyre jobban megválaszolni a közösségi életünk kérdéseit és apostoli küldetésünket. Az önmagunkba fordulás azt jelenti, hogy még motiváltabban és még lelkesebben forduljunk küldetésünk célja felé. Az önmagunkba fordulás ugyanis alkalmat teremt megújítani sajátos lelki és lelkipásztori lendületünket: visszatérni papi és megszentelt életünk forrásához, hogy fényt tudjunk közvetíteni azoknak, akiket életutunkon mellénk állít és ránk bíz a Gondviselés.

Jó volt felidézni Szent Ágoston buzdítását, hogy a hivatások és a kezdeti képzés első lépese: „Szeressétek, amik lesztek”. Ez a tanács különösen segít annak elkerülésében, hogy az élethivatásunkat betartandó szabályokat és a tennivalók összességét - ne kész ruhadarabként - értelmezzük. Minden hivatás ugyanis mindig „valami nagy” ügy vonzerejében születik. Olyan szeretetben, amely táplálja és kielégíti a szívet. Ezt kell/ene/ meglátni és megláttatni önmagunkban és önmagunkkal, valamint a reánk bízottakkal: a hivatás szépségét, megszeretni és megszerettetni azt, amivé hivatásuk elfogadásával válhatunk.

A teológiai tanulmányok és az intellektuális képzések alapvető eleme, amely Szent Ágoston lelki keresésének is a középpontjában állt - a szeretet volt. Istent ugyanis soha nem lehet pusztán csak az értelmen keresztül elérni. Meg kell engednünk, hogy naponta ámulatba ejtsen minket az Ő nagysága: „… az új Szépség: későn gyulladt föl szereteted bennem. Íme, belül voltál, én pedig kívül, és kint kerestelek. Szépséges világodnak én rútságommal rohantam neki. Velem voltál, de én nem voltam veled. Távol tartottak tőled engem olyan dolgok, amelyek nem léteznének, ha nem volnának benned. Hívtál, kiáltottál, és összetörted süketségemet. Fölcsillámlottál, sugarad rám özönlött, és messze űzted vakságomat is. Illatoztál, én lélegzetet vettem, és már lihegek feléd. Megízleltelek, már éhezek reád, és szomjúhozlak téged. Érintettelek, és fölgyulladt a vágyam, hogy békédet elnyerjem.” (Vallomások)

Vagyis a teológia az Egyház missziós és evangelizáló tevékenységének egyik alkotóeleme is. Az ókori nagy egyházatyák a Léleknek engedelmeskedve tudták, hogyan egyesítsék a hitet és az értelmet, az elmélkedést, az imádságot és a gyakorlatot. Hittel tudták és vallották, hogy ez az a bölcsesség, amely - párbeszédet folytatva a különböző tudományággal, a filozófiával, a művészettel és az emberi tapasztalattal - szélesebb egzisztenciális horizontokat nyitnak meg. Ebből a szempontból tehát szükség van egy „kifelé irányuló” teológiára, amely ötvözi a tudományos szigorúságot és a történelem iránti szenvedélyt, amely a térben és az időben testesül meg teljes mértékben.

Mindezek tudatában és fényénél nem feledkezhetünk meg sajátos - kisebbségi - missziós hivatásukról sem! Szenvedéllyel és nagylelkűséggel hirdetni az evangéliumot gondoskodva a helyi keresztény közösségeinkről: az oktatásról a hitben és a kultúrában, a tanításról az erkölcsi és a tudományos életben, valamint - az egyéb társadalmi és karitatív tevékenységek végzése mellett - önmagunk odaszenteléséről az arra rászorultak testi, lelki, szellemi megsegítésére.

Olyan teológiát művelni, amelynek célja, hogy a mai ember konkrét körülményei közepette - a Krisztussal való személyes és átalakító találkozáson alapulva – megtestesüljön az Ige, testté váljon a Szó. Az Egyház és a világ szolgálatában elkötelezetten fejleszteni és megtestesíteni a bölcs teológiát. Úgy külsőleg, mint belsőleg párbeszédet folytatva a különböző tudományágakkal, remélve, hogy megértve az idők jeleit - sajátos küldetésünket, határon innen és határon túl, valamint Kelet-Európában - a tudatosan elkötelezettek közötti találkozás és barátság helyévé váljunk, a szeretetközösség és az osztozás helyévé, ahol az evangéliumi értékrend alapján együtt haladhatunk Krisztus felé.

Napjaink evangelizációja egy sajátos, különös küldetés: az alázatos és az egyszerű öröm tanúságtétele, amelyre mindannyian meghívást kaptunk most és korábban is a lelkigyakorlatok csöndjében. Szolgálatkészség és azoknak az embereknek az életében való osztozás, akikhez küldetést nyertünk és kaptunk a Lélek sugallataiban.

Adja Isten megértenünk és megértetni, hogy erre az antropológiai nézetre hivatkozva – határon innen és határon túl – továbbra is szükségünk van egy olyan hatékony etikai cselekvésre, amely segít megalapozottan megválaszolni a kérdést: mit jelent ma embernek lenni és mi az ő végtelen méltósága?