Megtaláltatik...
Ki tagadhatná? Emlékezni azokra, akik előttünk éltek, mértéket és értéket hagyva ránk – kedves kötelességünk. A történelem során ennek minden kultúra, nép és nemzedék sajátos módon tett és tesz eleget. A Krisztus-hívők ősi gyakorlata a sírhelyek áhítatos meglátogatása volt és maradt. Igaz, ez mára már sokak számára puszta profán szokássá vált, a kevésbé hívők is megteszik.
Mindenszentek ünnepén és Halottak napján a Krisztus-hívő keresztények a viszontlátás reménységében imádkoznak elhunytjaikért, és mondanak értük és az általuk kapott ajándékokért köszönetet a Gondviselésnek. A Boldog Salkaházi Sára Egyházi Iskolaközpont pedagógusai, alkalmazottjai és növendékei az idén is szentmise keretében 15 mécsest gyújtottak. 15 csoportba sorolták a hálára méltókat. Többek között az elhunyt egyházi és közéleti előjárókért, az alkalmazottakért, a közeli és a távoli rokonokért, a hozzátartozókért, az itthon és az idegenben elhunytakért mondtak imát. Az utolsó mécsest a spontán és a művi vetélés áldozataiért gyújtották meg, imádkozva azok okozóiért.
Az elmúlt hétvégén az intézetből főtisztelendő Puss Sándor jezsuita atya vezetésével huszonheten lelkigyakorlatos zarándokúton vettek részt Rómában és a Vatikánban. Sándor atya egykori hosszú római szolgálata révén alkalmuk volt meglátogatni nemcsak a nevezetesebb Bazilikákat, de lehetőségük volt megtekinteni több olyan jelesebb magyar vonatkozású szenthelyet is, ahol láthatták, hallhatták és megtapasztalhatták, hogy történelmünk során milyen nagy áldás volt lenni és megmaradni a mindenkori Péter közösségében.
A 27 lelkigyakorlatozó zarándok emlékül a Szentatya, Ferenc pápa áldásával, az iskolakápolnának egy sajátkézjegyükkel ellátott az ősi Mária-kép – a Salus Populi Romani – másolatát ajándékozták, ami előtt a Szent Péter-téren a vasárnapdéli Úrangyala elimádkozása után - élő adásban - megismételték Ferenc pápa péntek esti imáját a békéért, kiterjesztve azt az iskoláért, népünkért, városunkért és falvainkért.
A szentmise záró áldása előtt a kegykép átadódott az iskolaigazgatónak, aki rövidesen elhelyezi azt az iskolakápolnában, emlékül és bizonyságul, hogy hol jártunk, mit láttunk, milyen különös kegyelmekben volt részünk. Mementóul, hogy mindazok, akik meg akarnak valamit érteni az élet titkaiból, tenniük kell a találkozásokért. Nem sokat, de nem is keveset: mindenkinek hagyni kell, megtalálni önmagát. Engedni, hogy utolérje a végtelen Szeretet. Megengedni, hogy az elmúlást, a halált, életté, elmúlhatatlanná tegye Krisztus, az Út, az Igazság és az Élet, Akiben nincs változás, aki maga a Kezdet és a Vég, az Idő és az Örökkévalóság (vö. Jel 22,13).
Bármennyire is furcsának és hihetetlennek tűnik, mindenki, aki ezekben a napokban élő hittel járja a temetőt, belehallgatva az Igébe, találkozva Vele az Eucharisztia misztériumában - megtaláltatik.