Legyen bátorságunk a változást önmagunkon kezdeni...

A helyi hagyományokhoz híven, az idén is immár 79 évvel a II. világháború után megemlékeztünk a tragédia áldozatairól. Sajnos, a félelmünk, a veszélyérzetünk nem múlott el, sőt azt mondják, mondjuk, hogy fokozódott, mert napjainkban a III. világháború egyre erősödő szakaszos idejét éljük. Emiatt olykor panaszkodunk, máskor duzzogunk, kiabálnunk, vagy ellenségképet keresünk és kreálunk, ami azonban nem megoldás, mert mint minden kornak, úgy napjaink történéseinek is meg vannak a maga kihívásai. Ilyen a ma is sokat emlegetett: Isten, haza, család, nemzet, a keresztény kultúra, az anyanyelv, a szülőföld vagy a béke fogalma és annak mibenléte. Vannak, akik, amikor ezeket szavakat hallják tőlünk, maradinak, ósdinak neveznek bennünket. Holott tagadhatatlanok Ferenc pápa tavaly Budapesten, a Kossuth téren elmondott szavai: Béke kell, egy bölcsőkkel, nem pedig sírokkal teli világ... 

 Igen. De mi kell ennek megértéhez és megéléséhez? A katolikus egyházfő arra kérte a híveket, hogy engedjék be szívükbe az Élet Urát. Hangsúlyosan kiemelte: arra kaptunk meghívást, hogy kilépjünk a komfortzónánkból és legyen bennünk bátorság eljutni az összes perifériára, minden peremre, ahol szükség van az evangélium világosságára. Mindannyian arra kaptunk meghívást és küldetést, hogy megnyílva a kölcsönös szeretet előtt, megoszlás nélkül ápoljuk a testvériség és az együttműködés kötelékeit, anélkül, hogy közösségeinket saját tulajdonunknak tekintenénk, anélkül, hogy elmerülnénk a saját kis világunk védelme fölötti felesleges aggódásban.

 Ezért az idén, Szepsiben is 2024. május 8-án - a márványtáblák árnyékában - a múlt áldozataira emlékezve, azokra, akik hitükért, nemzeti és vallási hovatartozásuk miatt hurcoltattak idegenbe, kerültek munkatáborokba és lágerekbe, az újkor, új veszélye, kísértése, kihívása közepette, elcsendesülve, magunkba szálltunk és kértük Isten segítségét, hogy legyen bátorságunk a változást önmagunkban kezdeni.