Krisztus a mi Urunk által...

Urunk, Jézus Krisztus megkeresztelkedésének ünnepén, hálás szívvel gondoltunk vissza arra a napra, amikor szüleink megkereszteltettek bennünket, amikor újjászülettünk vízből és Szentlélekből, amikor keresztények: az Atya gyermekei, Urunk, Jézus Krisztus testvérei és a Szentlélek élő templomai lettünk.
Ma mi is hálát adtunk, hogy mindezidáig azok vagyunk és azok is akarunk maradni. Imádkoztunk kölcsönösen egymásért, hogy ennek mindig tudatában legyünk. Életünk legyen továbbra is istengyermekségünk méltó tanúságtétele.
Köztudott, hogy mi, keresztények, 1700 éve, 325-től a niceai zsinat határozata - az isteni kinyilatkoztatás - alapján minden vasárnap és ünnepnap változatlanul és változtatás nélkül ünnepi hitvallást teszünk. Ezért is újítottuk meg a szentmisében a homília után keresztségi fogadalmunkat, hogy az áldott elődöktől - a szüleink és keresztszüleink által - kapott hitletéteményt, továbbra is hűséggel, odaadással és hiteles készséggel akarjuk megélni. Ellent mondtunk a bűnnek és ünnepélyes tanúságtételt tettünk a hitünkről, amiben áldott jó szüleink kérésére keresztelt meg bennünket - az Egyház.
Miután megújítottuk keresztségi fogadalmunkat, kértük a mennyei Atyát, hogy újítsa meg mindnyájunkban az istengyermeki életet, óvjon meg minket minden rossztól és bűntől és őrizzen meg bennünket egymásnak, egymással, egymásért az örök életre, Krisztus a mi Urunk által.