Jövőt ígérő új ég és új föld olajágvárása...
Hála Istennek, már a szűkebb pátriában is hagyománnyá vált, hogy a karácsonyt megelőző időszakban ádventi koszorúkkal díszítjük otthonainkat. A profán világ is ezt teszi. Igaz, számukra ez csak dekoratív elem. Mi, katolikus keresztények áhítatunk elmélyítésére, lelki előkészületünk fokozására használjuk. A nap folyamán az egyes liturgikus cselekményekben Isten áldását kértük igyekezetünkre és jó feltételeinkre, hogy ádvent napjaiban növekedjen bennünk a hit, a remény és a szeretet.
A szentírás tanúsága szerint, amikor az Úr Jézus a jövővel kapcsolatosan beszél, nem azt mondja, hogy Noé korában az emberek loptak, csaltak, hazudtak, paráználkodtak és gyilkoltak, hanem hogy ettek, ittak, nősültek és férjhez mentek. A vízözön mégis elpusztította őket. Nem azzal vétkeztek, amit tettek, hanem azzal, ami tetteikből hiányzott, hogy Istent csendesen és egyetemesen kihagyták az életükből. Az önfenntartás és a fajfenntartás napi rutinja annyira lefoglalta őket, hogy elmulasztották a leglényegesebbet: annak keresését, hogy mi okból és mi végett vagyunk a világon. Ezzel pedig visszazuhantak az öntudatlan állat szintjére, s olyan világot hoztak létre maguk körül, amelyben nem lehetett többé emberként élni. A vízözön tehát nem a sértett Isten, pusztító bosszúja, hanem a létezés végső célját feledő emberiség önpusztító, saját értelmetlenségek tengerébe belefulladó életformájának képe.
|
Ma is Noés kort éljük. Vigyázzunk a statisztikákra, illetve a mögöttük működő, a nyíltan hangoztatott vagy csak sugallt ideológiára, hogy amit a többség csinál, az a jó. Legyünk óvatosak azokkal a kijelentésekkel szemben, amelyek folyton azt kérik számon az Egyháztól, hogy miért nem alkalmazkodik jobban a modern világhoz. Ha Noé azt tartotta volna fontosnak, hogy alkalmazkodjék a környezetéhez, nem menekülhetett volna meg, s nem maradt volna élet a földön. Ha a názáreti Jézusnak az lett volna a célja, hogy megfeleljen kora vallási és politikai elvárásainak, nem tudta volna hitelesen kinyilatkoztatni az Atya szeretetét. |
|
|
Ezért advent folyamán gondolkodjunk, elmélkedjünk és imádkozzunk, hogy miként merjünk akár a nevetség tárgyává is válva bárkát építeni: olyan családi otthont, plébániai, munkahelyi és intézményi szeretetszövetséget létrehozni, amelyben nem a világ, de az evangéliumi értékrend érvényesül, ami nem süllyed el a szennyes árban, hanem minden széllel és a hullámmal dacolva fennmaradva eléri az örök partokat. Adja Isten, hogy legyen velünk és maradjon, szentelje meg bárkánkat, amellyel útra kelünk az új egyházi év kezdetén, várva, hogy a Galamb, a Szentlélek elhozza nekünk is a jövőt ígérő új ég és új föld olajágát. |
|
