Jöjjünk vissza kitisztítani, vagy újra cserélni...

2025. július 13-án, immár 272. alkalommal ünnepeltük Bodollón a Sarlós-Boldogasszony tiszteletére épült filiális templomban a Fatimai engesztelő imatalálkozók liturgiáját. Arra emlékeztünk, hogy a Szűzanya a Gábor angyallal való találkozása és igenjének kimondása után felismerte, hogy meg kell látogatnia idős rokonát, Erzsébetet, aki rászorult az ő segítségére. Mária elindult hozzá, vállalva a nehéz és kockázatos utat. A két asszony, Isten leányai, megnyílva Isten akaratának, boldogan találkoztak egymással.

Mostanában gyakran halljuk a szinódus fogalmat, ami a görög szün-hodosz szóból származik, magyarul összejövetelt, közös úton levést, együtt járást jelent. A szinódus alkalmat kínál meghallgatni és összegezni a világ különféle tájain élő hívők tapasztalatait, javaslatait, örömeit és gondjait, „hogy megértve az idők jeleit, jobban együttműködjünk Isten történelemben végzett munkájával”.

Ezen az úton nyilvánvalóan nem járhatunk az Úr Jézus nélkül, aki önmagát nevezi útnak: „Én vagyok az út, az igazság és az élet” (Jn 14,6), ezért különös öröm volt számunkra, hogy ismét együtt voltunk Bodollón, ahol lélekben szemlélhettük, hogy a Boldogságos Szent Szűz, miként van jelen az üdvtörténetben? Az ikonográfia gyakran úgy ábrázolja őt, mint a fiát karjaiban tartó, fiára mutató anyát – ezek az úgynevezett hodigitria, vagyis az „útmutató” ikonok.

Az Istenszülő az üdvösséghez vezető utat a legegyszerűbb mozdulattal Fiában mutatja meg nekünk. A Szűzanya ugyanis a kezdetektől fogva önmagában gyakorolja és mutatja ezt a szerepet. Ezért Isten népe valahányszor utat keres, utat választ, vagy iránymutatást igényel, biztosan számíthat Szűz Mária szelíd, csendes, de határozott útmutatására. Ez tény látható képileg ábrázolva a templom szárnyas-oltárán, ahol látva látjuk, hogy a Szűzanya jól megélt zarándokútja milyen belső megújulást eredményezett Erzsébetben és gyermekében Keresztelő Szent Jánosban.

A Szentlélek azonban nemcsak Szűz Máriát tette élete első pillanatától fogva új teremtménnyé, de mindenkit, aki megkeresztelkedésével kész a belső megújulás útjára lépni, és így szolgálni az újjáteremtés művét, amely Krisztus Urunk által a Szentlélekben elkezdődik mindnyájunkban.

Oltárképünkön az is jól látható, hogy a két édesanya - mivel megérezték szívük alatt gyermekeiket - miként örülnek egymásnak. Hasonlóképpen mi is örülnénk, ha templomunk és imádságos találkozásaink a születendő gyermekek, a különböző elkötelezett hivatások, a jövőt formáló és ápoló készségek imahelye lenne, hogy népünk körében egyre több édesanya adjon életet, születhessen elegendő papi és szerzetesi hivatás, legyen sok állhatatos, a keresztény kultúránkért áldásosan tevékenykedő munkatárs.

Az engesztelő imatalálkozóink kezdetén megfigyelhetjük azt is, hogy az ünnepélyes bevonuláskor elsőként kinyitjuk a szárnyas-oltárt, templomunk egyik ékességét, amelyen tisztelettel őrizzük a hajdani templomunk ősi oltárképét, majd ünnepélyesen alászáll ősi templomunk másik öröksége - a Kereszt, rajta a művészien ábrázolt Úr Krisztus. Volt idő, amikor szétválasztották ezt a két darabot, amit azonban mi idővel újra egyesítettünk, hogy ezzel is bizonyítsuk ragaszkodásunkat áldott elődeink ránk hagyott örökségéhez, az evangéliumi értékrend szerinti életmagatartásunkhoz: a hitben, az erkölcsben és a kultúrában.

A szentmise főcelebránsa Gábor Bertalan, esperes-plébános volt, akivel együtt misézett ünnepi szónokként Kazincbarcikáról, főtisztelendő Andrásfalvy János, szalézi atya, aki rendi előjárói intézkedése folytán rövidesen Szombathelyen folytatja áldott missziós munkáját, amihez mi is kértük a kegyelmek bőségét. Emlékül Pekár József, egyik helyi fafaragó népművészünk alkotását - egy itteni fából készült Keresztet ajándékoztunk neki. Emlékül és emlékeztetőül, hogy a fa a szél kihívásaira gyökereivel válaszol. Mi, ugyanis itt a peremeken ezt fokozott tudattal igyekszünk megélni és éltetni, mert tudván tudjuk, hogy a múltunk, a mánk igazi jövője.

Példaképünk a Szűzanya, akiről tudjuk, hogy az Úr hallatlanul nagy feladatra hívta: Istenszülővé lenni. Ahhoz, azonban hogy életében ez megvalósulhasson, a Szentléleknek, a „Magasságbeli Erejének” (Lk 1,35) kellett Őt betöltenie. Ám a Szentlélek úgymond nemcsak „működésbe hozott” valamit, és aztán elhallgatott, de „rajta is marad” (vö. Jn 1,32). Szűz Máriát továbbra is folyamatosan kísérte és formálta a Szentlélek tüze, egészen a mennybe való hazaérkezéséig.

Jó ezt nekünk is tudatosítani, hogy az Úr Jézus alapította és a Szentlélek kenete által létrehozott és átitatott Egyház útját a Szentlélek tovább kíséri az idők végéig. Sőt, a szinodalitás lelkületével útra kelve, ebben is útitársunk lesz Szűz Mária, az Egyház Anyja, aki példát ad és bátorít a Szentlélek sugallatait követő, önmagunkat Istennek átadó életre és az ugyanazon isteni Lélek világosságában hozott döntések fontosságára. Mária maga is Pneumatoforos, azaz Lélek-hordozó, aki ezzel arra tanít minket, hogy ha befogadjuk és hordozzuk önmagunkban a Szentlelket, az isteni Lélek bennünket is hordozni és vezetni fog.

A szentmise végén Király Antal, okleveles mérnök mondott köszönetet, hogy ismét együtt imádkoztunk, elmélkedtünk és engeszteltünk. Ahhoz ugyanis, hogy igazán közösséget alkothassunk Istennel, egymással és önmagunkkal szükség van a csendre, a csendességre, az elcsendesedésre, mert így könnyebben halljuk meg, hogy mit üzen nekünk és rajtunk keresztül a Szentlélek napjaink világának.

Amint azt az oltárképünk is sejteti: a názáreti Szent Szűz, a Boldogságos Szűz Mária, különleges küldetést kapott: az istenanyaság páratlan kegyelmét.  De Mária továbbra is ember maradt, ami küldetésének határait is kirajzolta: nem lett ugyan apostollá, de maga is apostolkodni hivatott. Részt kapott és vállalt a misszióból, az evangéliumi értékrend hirdetésében, továbbadásában, megélésében. Szűz Mária hivatását elfogadva megengedte, hogy a Szentlélek erre alkalmassá formálja és vezesse. Saját szándékait, terveit és álmait együttműködő készséggel alávetette Isten akaratának. Az örök Igének méhében való megfoganása után útra kel, hogy küldetését már így is teljesítse, és Krisztust közvetítse a világnak. Ez fakasztotta nemcsak Erzsébetet és az ő méhében Keresztelő Jánost, hanem később is az egész Egyházat is igazi örömre, hitvallásra és istendicséretre (vö. Lk 1,39–45).

Egy ilyen áldott életért mondott köszönetet többek között Zsupcsán Nándor és Dankó Katalin jubiláló házastárs házasságkötésük 50. évfordulóján, akiket érsekfőpásztorunk mindazért, amit egymásért, családjukért és a Fatimai Szent Szűz különös tiszteletéért tettek külön áldásában részesítette.

Hála Istennek, hogy mi itt Bodollón, az engesztelések esti énekében már nem egyszer túljutottunk nem egy vélt, vagy valós szakadékon. Ismét megtaláltuk igazi énünket, lelkünket, lelkületünket, újra magunkra öltöttük ünneplő ruhánkat. Segítsen mindnyájunknak továbbra is a Gondviselés gondosan őrizni lelkünket és lelkületünket végig, az égig. Ha esetleg bepiszkolnánk, lerongyolnánk, vagy lerongyolódnánk, jöjjünk vissza azt kitisztítani, vagy újra cserélni…