Ismét megtaláltuk a gyógyulás forrását...

Gábor Bertalan | 2025. március 13.
Ismét megtaláltuk a gyógyulás forrását...

2025. március 13-án, immár 268. alkalommal Fatimai engesztelő imatalálkozó volt a Bodollói Sarlós-Boldogasszony filiális templomban. A szentmise főcelebránsa és ünnepi szónoka főtisztelendő Fábry Péter, okleveles mérnök, perényi plébános, a szepsi esperesi körzet esperes-helyettese volt, akivel együtt misézett: főtisztelendő Susko Mihály, buzitai, Fedorka Zsolt, csécsi plébános és Gábor Bertalan, szepsi esperes-plébános. Orgonált, és az énekeket vezette – Bányász Emőke, okleveles kántor. A közvetítést a komáromi stúdióban Csepregi László, a templomban Király Antal, okleveles mérnök, Cehelnik István és Simko Imre vezették és segítették. A képi közvetítést Kuzma Norbert, okleveles mérnök és leánya Kuzma Zoé Barbara irányította.

 A szentmisében többek között arra is emlékeztünk, hogy 12 éve választották meg Szent Péter utódjaként Ferenc pápát, aki akkor így köszöntötte az egybegyűlteket: Testvéreim, jó estét! Tudjátok, a konklávé kötelessége, hogy püspököt adjon Rómának. Úgy tűnik, a bíboros testvéreim a világ másik végére mentek el érte, de itt vagyunk. Köszönöm a fogadtatást. A római egyházmegyei közösségnek megvan az új püspöke: köszönöm! Először is imádkozni szeretnék emeritus püspökünkért, XVI. Benedekért. Imádkozzunk együtt érte, hogy az Úr megáldja, és a Szűzanya oltalmazza. Induljunk a püspök és a nép közös útján. A római egyház útja ez, azé a városé, amelynek küldetése, hogy szeretetben vezessen minden egyházat. A testvériség, a szeretet, a köztünk lévő bizalom útja ez. Imádkozzunk, kölcsönösen egymásért és az egész világért, hogy megvalósuljon a széles körű testvériség.

 A mai együttlétünk is ezt a célt szolgálta, határon innen és határon túl: elősegíteni a testvériség világméretű kibontakozását, annál is inkább, mivel tudjuk, hogy a szomszédban, Ukrajnában, testvérháború dúl. Ismételten imádkoztunk a konfliktus mielőbbi békés rendezéséért.

 Március 13-án ünnepelte 64. születésnapját Fábry Péter, okleveles mérnök, perényi plébános, esperes-helyettes és a nagykaposi születésű 31 éves Kozma Péter, minorita atya, akiket ismételten nagy tisztelettel és szeretettel köszöntöttünk, Isten bőséges áldását, a Szűzanya oltalmát, védőszentjeik esedezését és őrzőangyaluk hathatós védelmét kérve számukra. Lélekben köszöntöttük, közelgő névnapja alkalmából főtisztelendő Pankulics Patrik atyát is, hogy továbbra is fiatalos lendülettel és készéggel végezze parókusi szolgálatát úgy a hacsavai – ájfalucskában, mint Szepsiben és környékén. Kívánjuk nekik, hogy olyan lelkiismeretesen és odaadón végezzék papi szolgálatukat, amint azt eddig is tették. Viseljék továbbra is gondját az Úr nyájának, legyenek ezután is jó pásztorok és odaadó lelki vezetők.

 Imádkoztunk továbbá jubiláló Ferdinánd testvérünkért is, aki szintén ezen a napon ünnepli születésnapját, imádkoztunk betegeink testi - lelki gyógyulásáért is, és azon szándékokra, amelyeket ki-ki a szívében hozott ide, vagy otthon a különböző médiakészülékek előtt fogalmaztak meg. Imádkoztunk és emlékeztünk a mártírpolitikusra, Galánthai gróf Esterházy Jánosra is, aki 1901. március 14-én született Nyitraújlakon és 1957. március 8-án halt meg a Mirovi börtönben.  Emléktábláját 7 évvel ezelőtt lepleztük le és áldottuk meg itt Bodollón, néhai Palóczy Elek házán, amelyet hajdan a mártír gróf egyik körútja során megtisztelt jelenlétével. Hat éve helyeztük örök nyugalomra özv. Ikrényi született Palóczy Annát, Palóczy Elek megboldogult lányát. Érte is imádkoztunk és az őt gyászolókért. Imádkoztunk, hogy Európa és benne Kelet-Európa népeinek újraevangelizálása egyre hatékonyabb legyen, az által is, hogy a történelem sebeire együtt keressék és találják meg a gyógyulást forrását – Urunkban, Jézus Krisztusban.