Hűséges tanúk legyünk és maradjunk a világban...
Nagycsütörtökön plébániaközösségünk hívő népe az idén is lélekben összeszedetten igyekezett elkészülni a kereszténység legnagyobb ünnepének a megülésére. Sajnos, a káplán atya hirtelen megbetegedése miatt nélküle, de lélekben vele együtt ünnepeltünk.
A szentmise ünnepélyes bevonulással vette kezdetét. A menet élén az illatáldozatot vivő ministráns haladt, kezében a füstölővel, jelezve az áldozatbemutatás tényét és fenségét. Majd a keresztvivő következett, ugyan még a letakart Kereszttel, de a hívő ember már hittel sejtette, hogy mit üzen a letakart Kereszt.
A menetben a ministránsok következtek, majd az a 12 férfi, akik az isteni Mester 12 tanítványára emlékeztettek. A szentmise során ők voltak azok, akik elé - a pap személyében - lehajolt Krisztus, hogy lábukat megmosva jelezze az Isten a ma embere iránt tanúsított szeretetét.
A meghívást a lábmosás szertartására az idén a következő testvérek fogadták el:
- Czingely János, ifj.
- Dobos Kristóf
- Fulajtár József
- Gresso Csaba
- Kiss Gyula ifj.
- Kocsis Tibor
- Lisovszky Géza
- Nagy Dániel
- Rybár Roman
- Soltész József
- Suszter András
- Závodszky Péter
A szentáldozás után, az Oltáriszentséget ünnepélyesen átvittük a megőrzés helyére, ahol rövid Szentségimádást végeztünk, majd arra emlékeztünk, hogy miután Urunk Jézus Krisztus tanítványaival együtt elfogyasztotta az utolsó vacsorát, vagyis bemutatta az első szentmisét, kiment velük a Getszemáni kertbe, ahol rövidesen elfogták. Erre emlékeztünk akkor, amikor lelkipásztorunk a Krisztust jelképező oltárt megfosztotta minden ékességétől, miközben a templomban fokozatosan minden fényt eloltottak.
A történéssel kapcsolatosan az evangéliumokban kétféle előkészület zajlott egymással párhuzamosan. Az egyik az Úr Jézus elfogatásának és perének az előkészítése, ahol diadalt ült az emberi gonoszság, illetve az utolsó vacsoráé, ahol az Úr Jézus szeretetének legnagyobb jelét készült adni. De e kétféle készület végső soron ugyanabba az irányba, a Kereszt felé mutatott, arra az eseményre, amely emberi oldalról szemlélve kivégzés és gyilkosság, de az Úr Jézus felől nézve az emberiség bűneiért felajánlott engesztelő áldozat volt.
E kétfajta előkészületnek megvannak úgy a külső, mint a belsők mozzanatai, amelyek a szívek mélyén születnek. Az Úr Jézus ellenfelei szívének gondolatait az irigység, a féltékenység, a szűkkeblűség, a keményszívűség, a harag, a gyűlölet és a megátalkodottság irányította, míg az Úr Jézus szívében egyszerre volt fájdalom és öröm.
Fájdalom, mert el kellett hagynia ezt a világot, s azokat, akiket szeretett, akik sajnos, el is fogják Őt hagyni. Fájdalom az emberi gonoszság és a bűn miatt, amely mint zúgó örvény készül elnyelni Őt. Fájdalom, amely a vajúdó asszony fájdalmaihoz hasonlatos, de amelyet felvált az öröm, mert ember születik a világra.
Az Úr Jézust is hasonló különös öröm tölti el, hogy az Atya akaratához mindvégig hűséges maradt. Öröm, mert együtt lehetett azokkal, akik kitartottak mellette, s átadhatta nekik legnagyobb ajándékát, amelyet most még ugyan nem értenek, de elfogadták és átvették, amit majd később meg is értenek. Öröm, mert bár küldetése látszólag kudarcot vallott, de ezen az estén titokzatos, minden emberi elképzelést messze felülmúló módon kinyilatkoztathatta nekik azt, amiért e világra jött.
A szentmise után a 12 meghívott férfi a rózsafüzér-társulat asszonyai jóvoltából agapén vettek részt a plébánia ebédlőjében ezzel is megköszönve, hogy az Úr Jézus mielőtt szenvedni indult volna és meghalt volna értünk a Kereszten, asztalhoz ült tanítványaival, hogy a szeretet végső kinyilatkoztatását adja nekik.
Nagy köszönet és hála, hogy ebből az egyetlen vacsorából azóta is él a világ, s megszületik a mennyország, az a menyegzős lakoma, amelynek asztalához mindnyájan meghívást kaptunk az Ő drága Vére árán. Bárcsak soha ne engednénk, hogy hitvány módon eláruljuk Őt és egymást. Imádkozzunk és cselekedjünk továbbra is egymásért, hogy a szent misztériumokban részesedve hűséges tanúk legyünk és maradjunk a világban.
