Hogy ne essünk hasonló hibákba...

A Csemadok szepsi alapszervezete rendezésében 2023. május 8-án, a társadalmi szervek, a közintézetek és az egyházak közösen emlékeztek a II. világháború áldozataira.

 Immár 78 éve vagyunk a II. világháború után, de félelmünk, veszélyérzetünk nem múlott el, sőt azt mondják, mondjuk, hogy napjainkban a III. világháború szakaszos idejét éljük. Emiatt olykor panaszkodunk, máskor duzzogunk, kiabálnunk, ellenségképet keresünk és kreálunk, ami nem megoldás, mert mint minden kornak, úgy napjaink történéseinek meg van a maga kihívása. Ilyen volt a közelmúltban a pandémia, a koronavírus-járvány, de ilyen a ma is sokat emlegetett: Isten, haza, család, nemzet, a keresztény kultúra, az anyanyelv, a szülőföld vagy a béke fogalma és mibenléte. Vannak, amikor ezeket a kifejezéseket hallják tőlünk, maradinak, ósdinak neveznek bennünket.

 Bizonyára sokunkban visszhangzanak még Ferenc pápa Budapesten elhangzott kijelentései. Többek között a Kossuth téren elmondott szavai: Béke kell, egy bölcsőkkel, nem pedig sírokkal teli világ…

 Igen. De mi kell ennek megértéhez és megéléséhez? A katolikus egyházfő a Kossuth téren elmondott szentbeszédében arra kérte a híveket, hogy engedjék be szívükbe az élet Urát. Hangsúlyosan kiemelte: arra kaptunk meghívást, hogy kilépjünk a komfortzónánkból és legyen bennünk bátorság eljutni az összes perifériára, minden peremre, ahol szükség van az evangélium világosságára.

 Szomorú és fájdalmas zárt kapukat látni - mondta: önzésünk zárt kapuit azok előtt, akikkel naponta találkozunk; individualizmusunk zárt kapuit egy olyan társadalomban, amely sokakat azzal fenyeget, hogy elsorvasztja őket a magány; a szenvedők és a szegénységben élők iránti közönyünk zárt kapuit; a zárt kapukat azokkal szemben, akik idegenek, mások, menekültek, szegények. Végül pedig egyházi közösségeink zárt kapuit: bezárkózva magunk közé, bezárkózva a világ előtt, bezárkózva azok előtt, akik nincsenek rendben, bezárkózva azok előtt, akik Isten bocsánatára vágynak. Ezeket a kapukat nem a határsávokban kell keresnünk, de a szívünk kellős közepében. Jó ezt elismerni és beismerni.

 Igen. De ugyanakkor van még ennél szomorúbb és fájdalmasabb látvány is, azon zárt szívek kapui, akik nem akarnak megnyílni az evangélium hirdette értékrendre. Akik feleslegesnek, sőt egyenesen veszélyesnek tartanak minden kinyilatkoztatott isteni igazságot és csak az önmaguk igazát, féligazságait és kritikáját szajkózzátok, ismételgetik unos-untalan, akiknek Európa pénze és nem keresztény értéke kell: az a kinyilatkoztatott örök igazság, hogy az emberiség és benne minden ember üdvtörténetének kezdetén nem mi állunk. A kiindulópont Isten hívása, az Ő örök vágyakozása utánunk, hogy elérjen minket. Ő, Fiában, Urunkban, Jézus Krisztusban az emberiség Jó Pásztoraként jött közénk, hogy nevünkön szólítson, haza és egymáshoz vezessen minket. Jött és jön. Ma is érkezik - itt és most - hogy meggyógyítsa sebeinket és magára vegye gyengeségeinket, hogy az Ő nyájában egységre hívjon minket megismerni és megszeretni az Atyát és egymást.

Mindannyian arra kaptunk meghívást és küldetést, hogy megnyílva a kölcsönös szeretet előtt, megoszlás nélkül ápoljuk a testvériség és az együttműködés kötelékeit, anélkül, hogy közösségeinket saját tulajdonunknak tekintenénk, anélkül, hogy elmerülnénk a saját kis világunk védelme fölötti felesleges aggódásban.

A márványtáblák árnyékában - a múlt áldozataira emlékezve, azokra, akik hitükért, nemzeti és vallási hovatartozásuk miatt hurcoltattak idegenbe, kerültek munkatáborokba és lágerekbe, az újkor, új veszélye, kísértése, kihívása közepette, jó, ha elcsendesülünk, ha magunkba szállunk, és Isten segítségét kérjük, hogy legyen bátorságunk a változást önmagunkban kezdeni. 

 Adja Isten, hogy Urunk, Jézus Krisztus példájából megértsük és megtanuljuk: életünknek az ad valódi értéket és értelmet, ha minden igyekezetünkkel az emberek jó ügyét szolgáljuk. Akkor élünk jól, ha igazságosan élünk. Ha minden cselekedetünk és szavunk mélyén ott van a helyes szándék: nem ártani a másiknak. Ha megkíséreljük – feltűnés és hiúság nélkül – segíteni a másikat. Néha azzal, hogy nem hallgatjuk el az egyszerű igazságot. Máskor meg azzal, hogy nem mondjuk tovább mások hazugságát. Ismét máskor azzal, hogy nem mondunk igent, amikor mindenki igent kiabál. Néha meg azzal, hogy kimondjuk a nemet akkor is, amikor mindenki hallgat, és hallgatunk akkor, amikor mindenki vádaskodik.

 Istenünk és Atyánk - add nekünk Szentlelked világosságát, hogy meglássuk, ami helyes. Megvalósítsuk azt, amit helyesnek találtunk. Hiszen halálos ágyunkon csak akkor pihenünk majd nyugodtan, ha életünk mindennapján, minden öntudatunkkal, mindenkiben igyekeztünk tisztelni és szolgálni az evangélium hirdette emberi méltóságot, amit sajnos megtagadtak azoktól, akikre ma szomorúan emlékezünk. Urunk és Istenünk - segíts bennünket, hogy ne essünk hasonló hibába. Ámen.