Hazánkért szól imánk...

A nagyböjti szentidő első vasárnapján a szentmisét, mint általában egyházközségeink hívő népéért, városunk minden lakosáért és népünkért mutattuk be. Imádkoztunk jubiláló József testvérünkért, valamint családjáért és cserkészeinkért, akik ma szintén jubiláltak.

A cserkészmozgalom ugyanis világszerte február 22-én tartja az Emlékezés napját, ami az alapító Robert Baden-Powell születésnapja. A nap célja a közösség és a cserkészértékek megerősítése, valamint a mozgalomalapító gondolatának továbbadása: a világot jobb állapotban kell hátra hagyni, mint ahogyan találtuk.

Február a Szepsi 12. sz. Bercsényi Miklós cserkészcsapat életében is jeles hónap, mivel 34 évvel ezelőtt ebben a hónapban alakult. 

A mai szentmisében tehát hálát adtunk az évek során kapott lelki, szellemi és anyagi értékekért, a közös élményekért, a kegyelemért és az Isteni gondviselésért, hogy városunkban is felnőhetett egy olyan generáció, amelyik fontosnak tartotta a cserkészeszmét.

Köszönetet mondtunk az értékrend továbbadóiért, a támogatókért, a segítőkért és mindenkiért, aki bármilyen módon elősegítette a cserkészeszme megvalósulását.

Hálaadó szentmisénket őszinte bűnbánattal kezdtük: a szépért hálát adtunk, a kevésbé szépért, a mulasztásért, a hanyagságért, a könnyelműségért, a nemtörődömségért, a rossz példaadásért pedig Isten és egymás bocsánatát kértük.

A szentmise záróáldása előtt Dobos Zoltán az egyháztanács oszlopos tagja az egész egyházközség nevében mondott őszinte köszönetet, és fejezte ki a hálát és a jókívánságokat a jubileum kapcsán!

A minap Róma püspöke a Vatikánban egyházmegyéje papjaival találkozott – mondta. A Szentatya arra kérte őket, hogy élesszék föl a hivatás lángját, amelyet a napi rutin, a fáradtság, a nehézségek eltompítanak. A plébániák mozgalmai pedig fogjanak össze, hogy az állandó rohanásban élő híveket hatékonyan tudják megszólítani, különös tekintettel és hangsúllyal a fiatalokat, akik nem egyszer irányvesztettek.

Ezért is jók és kellenek ezek az ünnepségek – folytatta a kurátor - hogy emlékezzünk és felélesszük önmagunkban a kapott ajándékokat. A „felélesztés” szavunk a hamu alatt rejtőző parázs képét idézi föl bennünk, ahogyan azt egykor Ferenc pápa is mondta: fújjunk rá a tűzre, hogy felélesszük a lángot. A cserkészek tapasztalatból tudják, hogy mit jelent a tűz, amit őrizni kell, amit aztán egy alkalmas pillanatban újra föl kell éleszteni.

Az égő tűz eszünkbe juttatja az Úr Jézus visszavonhatatlan ajándékát, a Szentlelket, akit templomunk fővédnökeként és városunk címerében is különös képen tisztelünk.  

Sajnos, alázatosan be kell ismernünk, hogy ennek a tűznek a lángja nem mindig élő bennünk és közöttünk, ezért újra kell szítani. A gyors kulturális változások és a környezet, amelyben küldetésünket végezzük, olykor fáradttá tesznek minket, máskor a vállunkon hordott napi gondok súlya elcsüggeszt és eltávolít minket a hittől és a vallásgyakorlástól, ezért érezzük és vágyjuk, hogy ezt a tüzet táplálni és újjá kell éleszteni.

Leó pápa három lelkipásztori szempontot ajánlott megfontolásra a római egyházmegye papjainak: az evangelizálás, a közös munka és a fiatalokra való odafigyelés.

Mélyen tisztelt cserkészvezetők – hangsúlyozta kurátor. Köszönjük a szolgálatotokat; köszönjük azt a sok jót, amit rejtve végeztek. Köszönjük a szolgálatotokat, amelyeket gyakran sok fáradozás, meg nem értés és kevés elismerés között végeztek.

Sajnos, az elmúlt évtizedekben végbement kulturális, emberi és társadalmi változások azt jelzik, hogy a vallásgyakorlás, a hagyományos értékrendi életmagatartás egyre inkább gyengülni látszik. Alázatosan, de nem csüggedve be kell ismernünk, hogy a cserkészideál is kopik. Az örökös rohanás következtében megváltoztak és bonyolultabbá váltak, sőt szétszakadtak a személyi és családi kapcsolatok.

Ezért a plébániai lelkipásztorkodásban ismét az első helyre kell állítani az igehirdetést, hogy az emberek újra kapcsolatba kerüljenek az Úr Jézus ígéretével. Ebben az összefüggésben felül kell vizsgálni a keresztény beavatást, a keresztelést, a bérmálást és az elsőáldozást – ami leginkább az iskolához kötődő ütemben történik. A hit átadására új módokat kell kikísérletezni, hogy újból bevonjuk a gyerekeket, a fiatalokat és a családokat.

De önmagában a plébánia nem elég ahhoz, hogy olyan evangelizáló folyamatot indítson el, amely azokat is eléri, akik nem tudnak megfelelően részt venni benne. Egyre inkább össze kell fogni, különösen a mozgalmakkal, a közélet és a társadalmi élet igyekezetével közös programok megszervezésében és együttműködésével.

Különös hangsúlyt kell, hogy kapjon a fiatalokra irányuló figyelem. Amint tudjuk, sokuk számára Isten és az Egyház egyre távolibb fogalom. Észre kell vennünk, hogy mély egzisztenciális kétség lakik a szívükben, számos nehézséggel kell megküzdeniük. A virtuális világ jelenségei nagy hatással vannak rájuk, aggasztó körükben az agresszivitás, ami olykor erőszakba is torkollik.

Tudjuk, nincsenek könnyű megoldások, amelyekkel azonnali eredményeket tudnánk elérni, de amennyire csak lehet, igyekeznünk kell befogadni őket, osztozni életükben – a cserkészet által is. Emellett pedig mint plébániaközösség igyekeznünk kell párbeszédre lépni és együtt cselekedni a területi intézményekkel, az iskolákkal, a nevelési és humán szakértőkkel, valamint mindenkivel, aki szívén viseli a fiatalok sorsát és jövőjét.

Kérem, a Pekár József készítette és a Szepsi csapatnak adományozott emlékkereszt mellé fogadják szeretettel első szent Királyunk, Szent István ikonját. Legyen példaképünk és közbenjárónk, hogy fiataljaink, akik saját bőrükön tapasztalják kor-, és sorstársaik minden lehetőségét és fáradalmát, tartsanak ki az Úrhoz való hűségben. Dolgozzunk továbbra is felelősségteljesen és lelkesen, még ha most nem is látjuk igyekezetünk gyümölcseit. Főként pedig ne zárkózzunk önmagukba: ne féljünk beszélni nehézségeinkről, válságainkról. Hallgassuk meg továbbra is egymást és figyeljünk oda a másikra, mert ezen keresztül élhetjük a testvériséget, hogy egy vérből valók vagyunk.

Kísérjük és támogassuk ezután is egymást kölcsönösen! Őrizzük meg és növeljük hivatásukat a megtérés és a megújult hűség útján, ami sosem a magány útja, hanem megkívánja az egymásról való gondoskodást, mert ilyen módon lehetünk Jézus Szíve szerinti pásztorok, vezetők és vezetettek, valamint hiteles megélői a cserkész törvény 2. pontjának: A cserkész híven teljesíti kötelességeit, amelyekkel Istennek, hazájának és embertársainak tartozik.

Miután a kurátor átadta az ikont, a Balta Zsolt, cserkészvezető megköszönte az emlékképet, cserkészének következett majd áldás és elbocsátás.

Róla beszél fű, virág, verebek és pacsirták,
Rügyező és lombos fák, a simogató szél.

Énekel a tarka rét, patak, folyó, vízesés,
Napsütéses kéklő ég, Ő a békesség!

//:Érzem én is jóságát, Szeretete illatát,

Béke legyen mindenkivel, Nála öröm vár!://

Hallgatom az éneket, mit madárkák zengenek,

Érzem a hűs illatot, mit a szellő hoz.

Járom a zöld réteket, a hófödte bérceket,

Lenyűgöz egy pillangó, s a csillagos égbolt.

Érzem én is jóságát, Szeretete illatát,

Béke legyen mindenkivel, Nála öröm vár!
Érzem én is jóságát, Szeretete illatát,

Béke legyen mindenkivel: Jézus Úr, Király.

Ó, jó Atyánk, örök Urunk, ki látod lelkünket.

Te előtted leborulunk, őrizz meg bennünket.

//:Hogy Neked éljünk, Urunk,

s hazánkért szól imánk,

A cserkésztörvényt szívünkbe,

s áldásod add miránk!://

Ó, adj a lelkünknek hitet, a testünknek erőt,

Mint Kárpátokban a szirtek, megnemrendíthetőt.

//:Hogy Neked éljünk, Urunk,

s hazánkért szól imánk,

A cserkésztörvényt szívünkbe,

s áldásod add miránk!://

Sebes patakok völgyében, és hegyek ormain,

Az alkotásod ölében kutatjuk szavaid.

//:Hogy Neked éljünk, Urunk,

s hazánkért szól imánk,

A cserkésztörvényt szívünkbe,

s áldásod add miránk!://