Határon innen és határon túl...

Gábor Bertalan | 2024. november 13.
Határon innen és határon túl...

Szeretnék néha visszajönni még,
Ha innen majd a föld alá megyek,
Feledni a nem könnyű föld izét,
A csillagot fönn és a felleget.

Feledni oly nehéz, hogy volt hazánk,
Könnyek vizét és a Tisza vizét,
Költők dalát és esték bánatát:
Szeretnék néha visszajönni még.

Ó, én senkit se háborítanék,
Szelíd kísértet volnék én nagyon,
Csak megnézném, hogy kék-e még az ég
És van-e még magyar dal Váradon?

Csak meghallgatnám, sír-e a szegény,
Világ árváját sorsa veri még?
Van-e még könny a nefelejcs szemén?
Szeretnék néha visszajönni még!

És nézni fájón, Léván, Szigeten,
Szakolcán és Makón a hold alatt,
Vén hárs alatt az ifjú szerelem
Még mindig boldog-e és balgatag?

És nézni: édesanya alszik – e?
S álmában megcsókolni a szívét
S érezni, most is rám gondol szíve:
Szeretnék néha visszajönni még!

 

Írja Juhász Gyula egyik kedves versében. Jókai Mór szerint: „Egy kincs van minden nemzetnek adva. Míg azt megőrzi híven, addig él. E kincs neve: az édes anyanyelv.”

2024. november 13-án Bodollón ismét megtartottuk a Fatimai engesztelő imatalálkozót, amelynek főcelebránsa Gábor Bertalan, szepsi esperes-plébános volt, akivel együtt misézett Lucsko Márton, jánoki plébános atya.

 A kántori szolgálatot és az énekeket Bányász Emőke, okleveles kántor vezette. Felolvasott Simko Imre és Király Antal, okleveles mérnök. A közvetítést a komáromi stúdióban Tóth Szilveszter, a templomban önkénteseink: Cehelnik István, Simko Imre és Melega Mária vezették. A képi közvetítést Kuzma Norbert, okleveles mérnök és leánya, Kuzma Zoé, a Boldog Salkaházi Sára, Egyházi Iskolaközpont diákja biztosította. Hála Istennek többen voltunk, mint a múltkor, de a korona-vírusjárvány negatív hatása sajnos, még mindig érezhető, de bizakodunk, hogy fokozatosan bátrabbak és kitartóbbak leszünk. 

 Ma népünk összes szentjére és boldogjára is emlékeztünk. Ma van a magyar mindenszentek. Eredetileg november 6-án volt az egyházmegyék ereklyéinek emléknapja, megemlékezve azokról a szentekről, akiknek az ereklyéit az egyes templomokban tisztelték. A mai napon tehát nemcsak rájuk emlékezünk, hanem mindazokra is, akiknek nincs külön ünnepük, de itt éltek a Kárpát-medencében, akár a honfoglalás előtt, vagy utána. Névtelen szentek ők, egyháziak és világiak, férfiak és nők, akik hősies fokon gyakorolták a keresztény erényeket. Vannak köztük olyanok is, akiket a népi kegyelet és az emberemlékezetet meghaladó kultusza övez, de köztük vannak a hétköznapok ismeretlen hősei és szentjei is, a mindennapok vértanúi és Istenbe temetkezett misztikusai. Mivel népeink köréből sarjadtak, ezért Isten színe előtt különösen is számíthatunk testvéri segítségükre. Megkülönböztetett említésre méltóak többek között a radi minorita vértanúk, név szerint Iglódi István, minorita novícius, aki hitvaló vértanúként halt meg 1639. november 6-án a kisgéresi erdőben.

 Ma - szentjeinkre emlékezve - imatalálkozónkra ismét elhoztuk a makranci templom féltve őrzött kincseit: az első szent magyar család ereklyéit - Szent István király, Boldog Gizella és Szent Imre ereklyéit, kiegészítve Boldog IV. Károly ereklyéjével.  Figyelmezetésül és bátorításul Szent II. János Pál pápa 2000-ben, a Nagy Jubileum évében a Szent Péter Bazilikában, az ott egybegyűlt zarándokoknak mondott szavait: Ne felejtsétek, történelmetek egy szent királlyal, sőt egy szent családdal kezdődik!

 Amint az közismert a Szentírásból, Jákob fia József, akit testvérei irigységből adtak el Egyiptomba, s miután csodálatos módon megmenekítette népét és rokonságát az éhhaláltól, halála előtt meghagyta testvéreinek: „ha én meghalok, és Isten meglátogat benneteket és visszavezet titeket ebből az országból arra a földre, amelyet Ábrahámnak, Izsáknak és Jákobnak esküvel megígért… vigyétek el csontjaimat magatokkal!” Ez az egyiptomi kivonuláskor meg is történt: „Mózes, József csontjait is magával vitte.” (Kiv 13,19) – olvasható a Kivonulás könyvében.

 Életutunkon, itt a Kárpát-medencében, szentjeink és boldogjaink életvitelében és magatartásában jó visszaemlékezni Isten csodálatos tetteire népünk körében is. Áldott csontdarabjaik emlékeztessenek bennünket keresztény gyökereinkre és azokra a kegyelmi adományokra, amelyekkel Isten elhalmozta népünket, hogy annyi viszontagság, külső és belső ellenségeskedés ellenére - hála Istennek - megmaradtunk, itt vagyunk és készek vagyunk megvalósítani a Gondviselés további tervét velünk és általunk.

 November 13. édesanyanyelvünk napja is. Közösen azért is imádkoztunk, hogy kincsünket, ősi örökségünket az evangélium tanításának fényében és hitében megőrizzük és azt gyermekeinknek és unokáinknak kamatoztatva továbbadjuk.

 Ma van a szegénység elleni küzdelem 8. világnapja is. Ferenc pápa szavait idézve eszünkbe juthat, hogy a szegénységben egy paradoxon, vagyis ellentmondás létezik, amit nem könnyű elfogadni, mert az szembemegy az emberi logikával, amikor azt állítja, hogy: Van egy olyan szegénység, ami gazdaggá tesz. Szent Pál apostol Jézus Krisztus „kegyelmére” hivatkozva azt tanítja, hogy az igazi gazdagság nem abban áll, hogy „kincseket halmozunk fel a földön, amiket a moly meg rág, és a rozsda megemészt (Mt 6, 19), de az igazi gazdagság a kölcsönös szeretetben van, amely arra késztet bennünket, hogy egymás terheit látva és hordozva, senki ne legyen köztünk elhagyott.

 Ezúton is ismételten megköszönjük a lelkes, fizikális és virtuális együttlétet. Technikusaink jelezték, hogy a „Jutub” csatornán 174-en követték liturgiánkat, az est folyamán 584-en, a rádióhullámhosszán bizonyára sokkal többen. Köszönet és hála mindenkinek, úgy a templomban, a stúdióban, mint a készülékeknél. Köszönjük azok értesítését is, akik jelezték, hogy csatlakoznak a jutub csatornánk élőadásainak követésére. Hála Istennek, már több mint 1680 követőnk van, ezért a médiaközpont tökéletesebb vételi lehetőséget tud biztosítani számunkra. 

 Köszönjük lelki atyáink áldott szolgálatát is. Köszönjük, hogy ma is megtörték számunkra Isten Szavát és az Élet Kenyerét. Köszönjük, hogy papi életük – a megtöretés és az odaszentelődés révén - életajándékozás.

 Sajnos, a koronavírus-járvány következtében még mindig nem láthatjuk a megannyi sok járművet a határ mindkét oldaláról – mint korábban. De köszönjük, hogy a bátrabbak már visszaindultak. Köszönjük azt is, hogy többekkel legalább lélekben, az éter hullámhosszán vagyunk együtt. Szükségünk van erre a kölcsönös megerősítésre, mert lám, a mi időnk sem könnyű. A mi nemzedékünk sem kivétel. A sorozatos megpróbáltatásokból nekünk is ki kell venni a részünket. Adja Isten, hogy a napjaink ránk eső próbatétel-mozzanata minket se keserítsen el. Áldott elődeink életpéldája bátorítson bennünket is észrevenni az idők jeleit, a különböző helytállásban megcselekedve és nem feledve közismert mottónkat: Múltunk a reményünk – Krisztus a jövőnk!

 Tisztelettel közöljük kedves mindnyájukkal, hogy a legközelebbi találkozónk december 13-án, pénteken lesz, félöt órai kezdettel. Remélhetőleg már még jobb lehetőségek közepette.

 A lelki találkozó margójára ismét kijelenthető, hogy jó volt testben és lélekben ismét együtt lenni. Hallottuk, ma van szegénység és az édesanyanyelvünk napja is. Tavaly is elmondtuk, ma is megismételjük: Egy alkalommal megkérdezték a külföldieket, hogy szerintük melyik szavunk a legszebb magyar szó. A külföldiek szerint a legszebb magyar szó - a cipőfűző. Megkérdezték a közismert nyelvészt is, Grétsy László tanár urat, hogy szerinte melyik a legkedvesebb magyar szó? Ő, ezt válaszolta: hogy melyik a legkevesebb magyar szó, arra nem tudok válaszolni, mert az annyira a pillanatnyi lelkiállapotomtól függ, ezért jólélekkel nem is vállalnám közzétételét, de szívesen megmondom, hogy melyik a legszebb tíz magyar szó! Íme: béke, boldogság, csalogány, édesanya, gyermek, hópehely, pillangó, szerelem, szivárvány, varázslat – sorolta a nyelvészszakember, aki listája kialakításakor az egyes szavak jelentés  és hangzásbeli szempontjait vette figyelembe.

 Maradjunk továbbra is felelősségteljesen egyek! Lelki, szellemi, kulturális és anyagi értékeink megosztásában legyünk nagylelkűek. Legyen mindnyájunk számára zsinórmérték: Isten, egyház, család, haza, nemzet, anyanyelv, kultúra – mindez az evangélium tanításának a fényében. Jöjjünk ide máskor is, s ha személyesen nem is tudunk, legalább virtuálisan. Imádkozzunk, könyörögjünk, hogy összetett és olykor nagyon bonyolult világunkban felismerve az idők jeleit, ragaszkodva gyökereinkhez, merjünk továbbra is a lehető legjobbat cselekedni. Adja Isten, hogy életünk egy-egy kisarkított helyzetében, ránk is vonatkozzon az ősi mondás: lehet, hogy már más nyelven tanulsz, és más nyelven írsz, de magyarul álmodsz és magyarul sírsz. Samozrejme platí to pre každú jazykovú kultúru: možno, už študuješ, čítaš, či píšeš v inej reči, ale po slovensky snívaš, a po slovensky slzíš.

 A minap ünnepelte névnapját főtisztelendő Lucsko Márton, okleveles mérnök, jánoki plébános atya, akit ismételten nagy tisztelettel és szeretettel köszöntöttünk. Köszönjük, hogy papi szolgálata helyéül főegyházmegyénket választotta. Isten éltesse körünkben, óvja a Szűzanya különös oltalma, legyen számára Szent Márton hatalmas pártfogó és példakép. Kértük számára Isten áldását, majd tisztelettel arra kértük, hogy a makranci szentcsalád ereklyével áldjon meg bennünket, a rádióhallgatókat és népünket – határon innen és határon túl.