Felkészítés és felkészülés...
Urunk, Jézus Krisztus megjelenésének ünnepén, régebbi nevén, Vízkeresztkor, Egyházunk vizet szentel. Az emberré lett Isten megjelenésével nemcsak láthatóvá lett a második isteni személy, de megtapasztalhatóvá vált a hatalma, ereje és emberszeretete. Eljövetele áldás lett a világ számára. Jel, amelynek ellentmondanak.
Napjainkban, Urunk, Jézus Krisztusba vetetett hit hiányában, egyre inkább terjed a babona, a kuruzslás, az ártás, a rontás, a sátáni gonoszság. Ezért az Egyház a szentháromságú egy Isten nevében vizet szentel, azt kérve, hogy az Ő hatalma űzze el a gonoszlelkeket, tartsa távol a betegségeket és hordozza magában az isteni kegyelem hatékony erejét. A hívek házában, vagy bármely helyen akármit is érint, vagy meghint a szentelt víznek cseppje, legyen az egészen tisztává és minden ártó hatalomtól mentessé. Ne üthessen ott tanyát a gonoszlélek, ne verjen gyökeret a rontás szelleme. Szűnjék meg a belopakodó Sátán minden cselszövése. A víznek hintése által távozzék onnét és szűnjék meg minden titkos kór, ami a hely és a ház lakóinak épségét vagy nyugalmát veszélyezteti. Mindezek tudatában kértük mi is Isten áldását a megszentelendő vízre.
A szentelmények (latinul - sacramentalia): az Egyház által alapított szent jelek, amelyek a szentségekhez hasonló módon lelki hatást jeleznek és eredményeznek az Egyház könyörgése folytán.
A szentségek (latinul – sacramenta) és a szentelmények fogalmát a 10 –11. század óta különböztetik meg, ekkor alakult ki ugyanis a teológiában a szentségekről szóló tanítás. Azelőtt a szent cselekményeket (szentelmények és szentségek) kiszolgáltatását egyaránt úgy kezelték, mint misztériumokat, amelyek hozzátartoznak az Egyház életéhez. A 11. századtól a hét szentséget azon az alapon különböztették meg a többi szent cselekménytől, hogy a szentségeket Krisztus rendelte, és az ő akaratából közlik is a jelzett kegyelmet. Vagyis a szentségek közlik azt, amit jeleznek.
A szentelmények az élet bizonyos körülményeit szentelik meg, előkészítik az embereket a szentségek sajátos hatásának befogadására. Nem úgy adják a Szentlélek kegyelmét, mint a szentségek, hanem az Egyház imádságának segítségével előkészítik az embert a kegyelem befogadására, és segítenek azzal együttműködni.
A szentelmények hatékonyságát legjobban úgy jellemezhetjük, hogy a cselekvő Egyház közvetíti a kegyelmet (ex opere operantis ecclesiae). Hatásukat a közös ima, az Egyház imádságának erejéből fejtik ki (részesülve abban az előnyben, ami a közös imát a magánimával szemben megilleti). Ez az egyháziasság a jelszerűséggel együtt kiemeli a szentelményeket a puszta kérő imádságok sorából, és külön helyet, értéket és sajátos funkciót ad nekik.
A szentelményeket az imádság, a kereszt jele vagy más jel kísér. Mindig tartalmaznak valamilyen imádságot, amit gyakran meghatározott jel kísér (kézrátétel, a kereszt jele, vagy meghintés szenteltvízzel illetve szóbeli ördögűzés).
A szentelmények egy adott kor vagy terület keresztény népe kultúrájának, történetének és sajátos szükségleteit elégítik ki a helyi Egyházi vezetés döntése szerint.
A szentelmények között jelentős helyet foglalnak el az áldások és a különféle szentelések: almaszentelés, Balázs-áldás, ételszentelés, gyümölcsszentelés, házszentelés, kenyérszentelés, Szent János áldása (borszentelés). Újabban szokásba jött a modern életvitel ébresztette igények hatására az autók, a motorok, sőt Nyugat-Európában már a hobbiállatok megáldása is.
A szentelmények kiszolgáltatása, végzése a megkereszteltek papságának (általános papság) illetékességi körébe tartozik, vagyis minden megkeresztelt arra hivatott, hogy „áldás” legyen (vö. Ter 12,1) és áldást adjon (vö. Lk 6,28; Róm 12,14; 1Pt 3,9). Ezért a laikusok is adhatnak bizonyos áldásokat (vö. SC 79; CIC 1168); de egy áldás minél inkább az Egyház szentségi (kegyelmi) életére vonatkozik, annál inkább fönn van tartva a püspököknek, a papoknak és a diakónusoknak, mint a kegyelmi élet, szentségi kiszolgáltatóinak.
A szentelmények a népi vallásosság sajátos és alapvető rétegét alkotják, amelyek mintegy összekötő szálat jelentenek a keresztény hitélet és a népi vallásgyakorlat között, s amelyek egyes naptári ünnepekhez, az egyházi szertartásokhoz kapcsolódva egy-egy ünnep legfőbb tartalmát, kézzelfogható bizonyosságát jelentik.
Bár egyes tudósszakértők a szentelményeket mágikus cselekményeknek tartják, a nép körében ezek olyan szent tárgyak (megszentelt víz, barka, gyertya, Szent János-napi bor, Bertalan-napi vaj és más szentelt ételek, tömjén stb.), amelyeknek szenteléssel vagy áldással nyert óvó, elhárító, serkentő hatása a mindennapok tagadhatatlan tapasztalati tényei.
Népi szentelmény jellege van pl. a búcsúba elvitt, ott megáldott vagy a kegytárgyhoz érintett tárgyaknak (érintőzés) is. Erdélyi adatok szerint a búcsúba vitt csengettyűvel a szívbajos beteg hathatósan gyógyítható. Hasonló szerepük volt az úrnapi „sátorból” származó ágaknak, füveknek, virágoknak is.
Kétségtelen, hogy a szentelmények esetében keveredhet a némi babona Isten különleges kegyelmi segítségével. Egy azonban kétségtelenül tagadhatatlan, hogy pl. amikor egy megszállott ember felett elhangzik az ördögűző ima, és megtörténik a szenteltvízzel való hintés, a beteg szemmel láthatóan megnyugszik és szabaddá válik a gonoszság fogságából.
Vagyis a szentelmények kegyelmi hatásáról könnyelműen ne ítélkezzünk, de ne is tartsuk varázseszköznek. Ne felejtsük: a szentelmények az élet bizonyos körülményeit szentelik meg, előkészítik az embereket a szentségek sajátos hatásának befogadására.
A házszentelés is ezt szolgálja: az Egyház szolgája imája és liturgikus cselekedete révén előkészíti a ház lakóit további kegyelmek hatékony befogadásra.
20*C+M+B*23
Christus Mansionem Benedicat - Krisztus áldja meg e házat!
A szűkebb pátriában már hagyománnyá vált, hogy az egyháztanács tagjai jelenlétében az egyházközség papjai megszentelik a plébánia épületét is, papjaink lakosztályát, majd közös megbeszélést tartanak az évi feladatokról, tervekről és kihívásokról, amelyek nem kicsinyek, de nem is teljesíthetetlenek, ha továbbra is Istenbe és egymásba kapaszkodunk.
