Értékmentő életünk első tudatos lépései

2022. június 23-án, Keresztelő Szent János liturgikus ünnepén, először ballagtak a szepsi Boldog Salkaházi Sára Egyházi Iskolaközpont óvodásai az intézmény új épületrészéből.

 Jó volt együtt látni Isten népét: a szülőket és a nagyszülőket, a pedagógusokat és az egyházi vezetést.  Jó volt szemlélni az anyai elfogadás, az intézmény nevelési szépségét, készségét és egymásutániságát: az anyaság, az óvoda, az iskola, a szülés, a pátyolgatás, a nevelés fokozatos kibontakozását.

 Hittel valljuk, hogy Isten - mint Keresztelő Jánost - mindnyájunkat személyesen szeret és anyánk méhétől meghívott minket a lét teljességére. Keresztény életünk próbája, hogy miként viszonozzuk az Ő szeretetét és e szereteten belül miként válaszolunk erre a hívására?

 Nagyon fontos megértenünk, hogy itt két mozzanatról van szó: a személyes szeretetről, hogy „Az Úr hívott el engem az anyaméhtől fogva, anyám méhétől fogva emlegette nevem”, illetve egy feladatról, megbízatásról: „Kevés az, hogy szolgám légy, a nemzetek világosságává teszlek...” Csak akkor tudjuk meg, hogy mi a hivatásunk és mi a küldetésünk, ha előbb személyes szeretetére válaszolunk egész lényünkkel.

 Annak, aki csak úgy általában vallásos, akinek Krisztus nem a személyes Megváltója, Istene, barátja, mindene, hiába vár arra, hogy valami isteni jel megmutassa neki, hogy mi a hivatása: a családalapítás, a papság vagy a szerzetesség. Ha az egyén a maga langyos életével nem egész szívvel az Istené és egyik hivatást sem fogadta el, előbb-utóbb azt tapasztalja, hogy egyik küldetésre sem alkalmas, hiszen a két akarat csak a legnagyobb szeretetben tud egyesülni.

 Csak ha Isten életünk igazi és egyetlen főszereplője lesz, láthatjuk meg, hogy szeretete miként jelöli ki utunkat és láttatja meg velünk világosan, hogy mi is a küldetésünk.

Adja Isten, hogy megértsük meghívását, amellyel anyánk méhétől fogva szólít mindnyájunkat és egész lényünkkel válaszolni tudjunk hívására, senkit és semmit elébe nem helyezve az Ő személyes szeretetének.

 Csak kívánni lehet, hogy ha hivatásunkban krízist tapasztalunk, legyen erőnk mindezt, szeretetünk próbatételeként értelmezni, s tudjunk ismét az evangéliumi értékrendjét választani, nem elhagyva helyünket sem a szűkebb, sem a tágabb családban, hanem megújítva szeretetünket Isten, a szülőföld, a kultúra, az anyanyelv iránt, értékmentőn éljük meg mindennapai életünket – cum Deo, pro pátria et invicem…