Emberi lelkiismeretben nemzedékről nemzedékre...

A Hejce központjában található Püspöki Kastélyban 2025. október 1-jén ünnepi találkozó és szentmise volt, ahová Kecskés Attila c. kanonok, sátoraljaújhelyi plébános és főesperes szervezésében és rendezésében, meghívást kapott többek között Böőr Roland nagykaposi esperes-plébános, valamint Nagy István, a Szepsi Boldog Salkaházi Sára Egyházi Iskolaközpont igazgatója, Szabó Nóra, Sára hitoktató orsolyita nővér és Gábor Bertalan esperes-plébános is. Tíz évvel ezelőtt ugyanis 2010. október 29-én, Sátoraljaújhelyen a főplébánia-templom felszentelésének 150. és bővítésének 100. évfordulója alkalmából tudományos konferencia volt a hitélet közel 100 éves történéséről a szűkebb pátriában és 75 éve, hogy létrejött ideiglenesen Hejcén a papi szeminárium.

 Beke Margit nagyszerű tanulmánya alapján tudjuk, hogy Hejce település évszázadokon keresztül az egri püspökséghez tartozott. 1774-ben gróf Esterházy Károly püspök, Fellner Jakab tervei szerint copf-stílusú püspöki kastélyt építtetett, ami 1805-ben átkerül a kassai püspökséghez és a püspök nyaralója lett.

 Az 1841-ben átalakított palota 1950-ig apácák otthona volt, majd másfél éven keresztül hittudományi főiskola és szeminárium működött a kastélyban. A püspöki kastély kertje is védett terület.

 A mostani találkozó elsősorban emlékezés volt Madarász István kassai püspökre és Tost Barnabásra, Kassa város egykori plébánosára, aki Zborón született 1876. szeptember 23-án és Hejcén halt meg 1951. július 10-én. A középiskolát Kassán, a teológiát Budapesten végezte. Papi működése is szinte teljesen Kassához kötődött: előbb Fischer-Colbrie Ágoston püspök titkára, majd a kassai székesegyház kanonokja és a város plébánosa volt, elnyerve a préposti és a pápai prelátusi tisztséget is. A politikai életben is tevékenykedett: az Országos Keresztényszocialista Párt, majd az Egyesült Magyar Párt kassai szervezetének volt az elnöke s a városi képviselőtestület tagja. 1939-ben a magyar parlament felsőházának tagjává nevezték ki.

1945. február 26-án a kassai magyarok közül, Madarász István, kassai püspökkel együtt, elsőkként utasították ki az országból. Hejcére került, a püspöki nyaralóba, ahol a kiutasított papoknak új lelkészségeket hozott létre.

Magyarországon 1948. augusztus 12-től a kassai egyházmegye magyarországi részének káptalani helynöke, a rozsnyói püspökség magyarországi részének pedig apostoli kormányzója lett. Ő hozta létre a kassai egyházmegye hejcei szemináriumát, amelyet 1950-ben adtak át a mennybe fölvett Szűzanya oltalmába ajánlva. Megyaszón új templomot építtetett, a két egyházmegyében 15 templomot állíttatott helyre.

Madarász István 1884. július 10-én, Nagyszombatban született. Szülővárosában tanult és érettségizett. Mivel tehetséges tanuló volt és a papi hivatás iránt érzett vonzalmat, ezért az Esztergomi Főegyházmegye növendékei közé kérte felvételét. Előjárói a teológiai tanulmányokra a bécsi egyetemre küldték, ahol a Collegium Pazmanianum növendékeként felöltötte a szeminaristák kék színű reverendáját. Itt végezte el az egyetemet 1901 és 1905 között, amikor még Maszarovits néven szerepelt (1907-ig), ezért szlovák származásúnak nevezték. A Bécsben töltött évek alatt a Pazmaniaumban társai voltak többek között Hász István a későbbi tábori püspök és Buzalka Mihály, akit később szintén püspökké szenteltek. Mivel teológiai tanulmányai befejeztével a kánoni kort még nem érte el, ezért 1905-ben hitoktatóként kezdett dolgozni Budapesten. 1907. január 3-án szentelték pappá. Csernoch János hercegprímás (1912–1927) 1915-ben Esztergomba rendelte központi aulai szolgálatra levéltárosnak és szertartónak. A szokásos ranglétrán 1920-ban lépett előre titkárkent. Csernoch bíboros bizonyára érdemeire való tekintettel terjesztette fel a Szentatyának pápai kamarási címre, amit meg is kapott. 1926-ban elnyerte a zami apáti címet is, és a prímás még ebben az évben kinevezte őt a budapesti bazilika plébánosának. Az újabb előrelépés már az új hercegprímás, Serédi Jusztinian (1927–1945) idejében történt. 1928. szeptember 12-én kezdte meg szolgálatát a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium I. Ügyosztályán, mint miniszteri tanácsos.

 Ez az ügyosztály, amelynek az élén katolikus papok álltak, 1867 óta intézte a katolikusokra vonatkozó ügyeket. Madarász Istvánt 1935-ben léptették elő miniszteri osztályfőnökké. Ezt a tisztséget, amely a helyettes államtitkári pozíciónak felelt meg, 1939-ig, püspöki kinevezéséig töltötte be. A minisztériumban töltött években a minisztériumi tisztségviselők körében egy egységes tisztviselői közszellem kialakításán fáradozott. Sikerült neki egy igazi kollegiális viszonyt kialakítani. Baráti összejöveteleket szervezett, ami a kellemes együttlét mellett biztosította azt is, hogy súlyos kérdésekről fesztelenül tudjanak beszélni.

 1936-ban a magyar zarándokok vezetőjeként részt vett a manilai Eucharisztikus Kongresszuson. Serédi Jusztinian szentelte püspökké 1939. augusztus 24-en a budapesti Szent István-bazilikában, ahol éveken át plébános volt.

 Kassai székfoglalása 1939. szeptember 16-án történt. Püspöki címerében a Magvető Krisztus alakja látható, aki a szántóföldön éppen vet, mögötte a hármas halmon a koronából kinövő kettős-kereszt, valamint székesegyháznak, a kassai dómnak képe. Jelmondata: CREDO AMO AGO, magyarul: hiszek, szeretek, teszek.

 A kassai püspökévei a mozgalmas politikai és háborús viszonyok következtében nem mondhatóak zavartalannak. Ismeretes, hogy 1920-ban a trianoni békediktátum után Kassa a Felvidékkel együtt elkerült Magyarországtól. Az 1938. november 2-i első bécsi döntés következtében a Felvidék déli része visszakerült Magyarországhoz - köztük Kassa, Ungvár és Munkács. A Kassai Egyházmegye a székvárossal együtt majdnem teljes egészében.

 A Szentszék 1939. október 5-től a Dioecesium fines kezdetű bullával a magyarországi Kassai és a Rozsnyói Apostoli Adminisztratúrákat megszüntette és beosztotta az illetékes püspökök joghatósága alá. A rövid életű Kassa-Rozsnyói Apostoli Adminisztratúra, amelyet addig Serédi Jusztinian kormányzott, ezzel megszűnt.

 A Szlovákiában maradt 96 plébániából álló Kassai Egyházmegye területéből a Szentszék apostoli adminisztratúrát szervezett Eperjesi székhellyel és Čársky Józsefet nevezte ki apostoli adminisztrátornak. Az egyházmegye 94 plébániája a székhellyel és a püspökség teljes vagyonával együtt visszakerült Magyarországhoz.

Köszönet és hála, mindenekelőtt Zsova János plébániai kormányzónak, az egyházközség híveinek és az önkormányzatnak, hogy ma is bizonyíthatóan megtapasztalhattuk: a különböző közösségi és egyéni nehézségek és jubileumok kapcsán elmondhatjuk, mindennemű megpróbáltatás közepette áldott elődeink példás tanúságtétele révén megtanultunk, bizalommal hinni. Gyermekként és tinédzserként, fiatalként, majd felnőttként is, szüleink és nagyszüleink, papjaink és hitoktatóink, pedagógusaink és nevelőink elkísértek és elkísérnek minket a hitben, a reményben és a szeretetben osztozva Isten vándorlónépének - sajátos történelmünk – kacskaringós útján határon innen és határon túl.  

Ez a dinamika voltaképp az egész Egyházat érinti: valójában, ahogy Isten népe férfiakat és nőket nevel a hitre, „egyre teljesebb lesz az áthagyományozott dolgok és szavak megértése, részben a hívők elmélkedése és keresései folytán, akik a szívükben el-elgondolkodnak rajtuk; részben a tapasztalt lelki dolgok benső megértéséből; részben azok igehirdetéséből, akik a püspöki utódlással együtt megkapták az igazság biztos karizmáját is. Az Egyház ugyanis a századok folyamán állandóan az isteni igazság teljessége felé tart, amíg csak be nem teljesednek benne Isten igéi” (II. Vat. Zsin. DV 8).

Ebben az életvezetésben a hitletétemény - ami az egész egyetemes Egyház hitét tanúsítja és tolmácsolja - mindnyájunk számára olyan „útikönyv”, ami elvezet és megvéd minket az individualizmustól és a viszálykodástól. Áldott elődeink megmaradása révén bízva remélhetünk és bízhatunk abban, ha napjaikban mi is hatékonyan együttműködünk a lelkipásztori gondoskodással - felismerve az idők jeleit - meghallgatjuk a kérdéseket, megosztjuk a megpróbáltatásokat és hatékonyan szolgáljuk egymást – határon innen és határon túl – ezzel elősegítjük beteljesíteni azt az igazság és az igazságosság utáni tevékeny vágyat, ami az emberi lelkiismeretben él nemzedékről – nemzedékre.