Égi közbenjárása kísérje...

Ma 80 éve, hogy 1944. december 27-én, Budapesten mártírhalált szenvedett Boldog Salkaházi Sára testvér. Az évfordulóról a Szociális Testvérek Társaságának tagjai, a vértanúság helyszínén koszorúzással emlékeztek meg a Duna parton, az Egyetemi templomban pedig szentmisében, amelynek főcelebránsa Dr. Erdő Péter bíboros úr, Magyarország prímás-érseke volt. Az ünnepségen jelen volt a Boldog Salkaházi Sára Egyházi Iskolaközpont igazgatója, Nagy István tanár úr is. Szepsiben mi is ezt tettük a szentmisében. A záró áldás után Dobos Beáta az egyházi iskola, Melega Mária a rózsafüzér-társulat nevében, a miséző és a szolgálattevők kíséretében ünnepélyesen megkoszorúzták Boldog Sára testvér templomi emlékképét.

Salkaházi Sára Kassán született 1899. május 11-én. Eredeti neve Schalkház Sarolta Klotild volt. Abban  is időben Kassa Magyarország egyik legpatinásabb nagyvárosa volt, amelynek központjában állt a híres Schalkház Szálló, ami évtizedeken keresztül a művészet közismert fellegváraként működött. Ez a funkciója akkor is megmaradt, amikor ifj. Schalkház Lipót – Sára édesapja – korai halála után, az édesanya, mint igazgatósági tag, tovább dolgozott a részvénytársasággá alakított intézményben.

Sára fiatalon - a tehetséges, helyét kereső ember próbálkozásait mutatta. Tanítónői oklevelet szerzett, de csak egy évig tanított. Amikor a trianoni békeszerződés értelmében az országrészt az akkori Csehszlovákiához csatolták, Sára tudatosan vállalta a kisebbségi sorsot. Szállodatulajdonos-család sarjaként könyvkötőnek tanult, majd húga kalapüzletében dolgozott. Emellett újságíró, író és lapszerkesztő is volt. A nagy társadalmi különbségekre - publikációival, valamint a lányokat és asszonyokat érintő szervezőmunkájával - széleskörű szociális érzékenységgel igyekezett válaszolni. Szülővárosa közéletében is élénk tevékenységgel vett részt: tárcáiban, novelláiban frissen reagált a különböző társadalmi eseményekre.

1922–23-ban néhány hónapig eljegyzett menyasszony is volt. Vőlegényét, mint édesanyja egyik ingyen-kosztos diákját ismerte meg, aki később gazdatisztnek tanult. Sára azonban hamarosan ráeszmélt arra, hogy egy vidéki gazdatisztfeleség élete nem az ő örökmozgó, szuverén egyéniségének való, ezért visszaküldte a jegygyűrűt. Mindemellett azonban már jelentkezett szívében egy belső, hívó hang: az éledező szerzetesi hivatás.

Sára testvér 1927-ben megismerkedett a Kassán letelepedő szociális testvérekkel. Elvégezte az általuk szervezett szociális és népjóléti tanfolyamot, és lélekben egyre közelebb került a szintén Kassán született Slachta Margit által 1923-ban alapított Szociális Testvérek Társasága szellemiségéhez. A budapesti anyaházban többen ugyan kissé furcsállták Sára jelölt modern stílusát, de nem vágták el útját a társasághoz és Sára is belátta, hogy változnia, bizonyítania kell, ezért kemény küzdelmek árán ugyan, de rövid időn belül leszokott a dohányzásról és az újságírói élet kínálta „szabadságról”, hogy egészen az Istennek adott lélek belső szabadságával az új távlatokat nyitó útra léphessen.

1929-ben lépett be az ősi szerzetesi eszményt modern formában követő Szociális Testvérek Társaságába. Első fogadalmát 1930-ban tette le. Ebben a Szent Benedek lelkiségét követő, szentlelkes, a szociális ínséget szenvedők felé forduló közösségben Salkaházi Sára kibontakoztathatta írói, szociális, szervezői, pedagógiai adottságait.

Először Kassán szervezte meg a Karitász munkáját, majd 1932 őszén áthelyezték Komáromba, ahol szintén a Karitász munkáját irányította, emellett felügyelt a gyermekkonyhára, heti huszonhat órában hitoktatott, szerkesztette a Katholikus Nő című folyóiratot, kegytárgyüzletet vezetett, felügyelt a szegények menházában és családokat látogatott.

1934-től megbízták az akkori szlovenszkói magyar nők szervezésével. Eszterházy Lujzával létrehozták a Katholikus Nőszövetséget, amelynek 1937-ig országos vezetője volt. Állandó levelezésben állt nyolcvan egyesületi vezetővel, kurzusokat szervezett, beutazta a Felvidék és Kárpátalja városait, előadásokat tartott katolikus lányoknak és asszonyoknak.

1934-ben igen kimerült állapotban került vissza - Kassára. Kimerültsége miatt abban az évben nem tehetett fogadalmat, de a fogadalom nélküli évben sem változtatott semmit fogadalmas életvitelén. Teljes hűségben és alázatban végezte tovább munkáját. Ekkor támadt benne először komoly vágy a missziós tevékenység iránt.

1937-ben a Brazíliában élő magyar bencések szociális testvéreket kerestek missziós munkára. Slachta Margit főelöljáró (ismerve Sára testvér vágyait), nem tagadta meg e kérést. Hogy e terv valóra válhasson, Sárának először magyar állampolgárrá kellett válnia. E célból 1937 augusztusában végleg elhagyta Kassát és Budapestre költözött. Az anyaházban mindig olyan beosztást kapott, amilyen munkára épp nem volt ember. Egy év alatt tizennyolc féle munkaterületen tevékenykedett.

1938–39-ig Sára testvér a szepsi és a kassai, 1939–41-ig a kárpátaljai técsői, majd a rahói járás szociális előadója volt. 1939-ben a Katholikus Női Szociális Képzőben is tanított. 1938. november 7-én Kassára tartva, egy éjszakára megszállt a Szepsi plébánián. 80 év múltán, csak utólag tudatosítva a furcsa egybeesést - 2018. november 7-én – ünnepélyesen elhelyezést nyert Szepsiben az épülő Boldog Salkaházi Egyházi Iskolaközpont alapköve.

1940 pünkösdjén tette le örökfogadalmát. Jelmondata: Alleluja! Ecce ego, mitte me! (Íme, itt vagyok, engem küldj!) 1942-ben – amikor a németbarátság következtében sokan visszavették eredeti német nevüket – ő, nevét, Salkaházira magyarosította.

Slachta Margit és a Szociális Testvérek Társasága minden eszközzel küzdött az országot akkor elárasztó nemzetiszocialista métely ellen. Ez komoly veszélyekkel járt, amit a szociális testvérek tudatosan vállaltak. Sára testvér 1940 áprilisában így írt naplójában: „Uram, segíts, hogy a kínzástól ne féljek, az apró testi gyengeségeket fogadjam szívesen, a halálnak örüljek”.

1941 februárjától a Katholikus Dolgozó Nők és Leányok Szövetségének (DL) országos vezetője volt és a mozgalom lapjának szerkesztője. Három évig dolgozott itt, ez idő alatt öt új otthont alapított közel háromszáz férőhellyel. Elkezdte Magyarország első Munkásnő Főiskola építését. Állandóan utazott, tanulmányi és lelki napokat tartott, gyűléseket szervezett. Írásaival határozott katolikus ideológiai programot adott az elpogányosodott, fasizálódó közszellem ellenében. Egyre jobban égett benne a vágy, hogy felajánlhassa életét „azon esetre, ha egyházüldözés, a Társaság és a testvérek üldöztetése következne be”. Az engedélyt megkapta, és az életfelajánlás – teljes titoktartással – a központi és a kerületi elöljáró jelenlétében 1943. szeptember 14-én meg is történt a budapesti anyaház Szentlélek-kápolnájában.

A szociális testvérek tagjai aktívan kivették részüket az üldözött zsidók menekítéséből. Mintegy ezer ember köszönheti nekik az életét, közülük közel százan - személy szerint - Sára testvérnek. A Társaság összes budapesti és vidéki háza tele volt hamis papírokkal ellátott zsidó származású bújtatottakkal.

1944. december 27-én a nyilasok körülzárták a Bokréta utcai munkásnőotthont, amely Sára testvér vezetése alatt állt. Zsidók után kutatva, négy gyanús személyt, valamint Bernovits Vilma hitoktatónőt őrizetbe vették. Sára testvér éppen nem tartózkodott a házban, csak végszóra érkezett meg. Kikerülhette volna a letartóztatást, de nem tette meg. Mint az otthon felelős-vezetőjét őt is elhurcolták, s egy szemtanú szerint még aznap este mind a hatjukat – mezítelenre vetkőztetve – a jeges Dunába lőtték a Szabadság híd lábánál. A kivégzés előtti percben Sára testvér gyilkosai felé fordulva letérdepelt, és égre emelt tekintettel nagy keresztet vetett magára. Isten elfogadta életfelajánlását, életáldozata betejesedett.

Hősies embermentő tevékenységéért a jeruzsálemi Jad Vasem Intézet 1972-ben felvette a Világ Igazai közé. A Magyar Köztársaság belügyminisztere 1996-ban bátor magatartása és helytállása elismeréséül posztumusz „Bátorság érdemjelet” adományozott Sára testvérnek. Emlékét számos emléktábla és emlékhely őrzi, teret és rakpartot nevezetek el róla.

Boldoggá avatási eljárását a Szociális Testvérek Társasága 1996 végén kezdeményezte, lefolytatását a Szentszék 1997 januárjában engedélyezte. Boldoggá avatási dekrétumát 2006. április 28-án írta alá XVI. Benedek pápa, az ünnepélyes kihirdetésére pedig 2006. szeptember 17-én került sor a budapesti Szent István-bazilika előtti téren. Az ünnepi szentmisét Erdő Péter bíboros úr mutatta be.

A szentmise záró áldása előtt Schweitzer József nyugalmazott országos főrabbi szólt a megjelentekhez. Mint mondta, ő maga és felesége is itt, Budapesten élte át a vészkorszakot, így személyes tapasztalatból tudja, hogy milyen veszedelmes és hősies feladat volt akkor segítséget adni a zsidó embereknek. Salkaházi Sárának, és mindazoknak, akik hozzá hasonlóan cselekedtek, a mélységes istenhit adott erőt – fogalmazott Schweitzer József.

80 év után mi is ilyen mély, együtt érző hitbeli magatartásért imádkoztunk, hogy felismerve a mai idők jeleit, elvégezzük azt a feladatot, amelyet – itt és most – nekünk szán az isteni Gondviselés.

A szentmise záró áldása után, hálatelt szívvel koszorúztuk meg Boldog Salkaházi Sára testvér templomi képét, jelezve, hogy tudatában vagyunk példaadásának. Égi közbenjárása kísérje tevékenységünket az egyházközségben, a városban és a nekiszentelt egyházi iskolaközpontban!