Ecce ego, mitte me...

Vannak művek, amelyek embereket és vannak emberek, akik műveket minősítenek. Ugyanez vonatkoztatható egy-egy nemzedékre is. A miénkre is, ránk itt a Fészekben és a Fészken kívül. Ismét egy merésznek tűnő fogalmazás, de nem véletlenül írom, írjuk, mondjuk.

 Megismétlem egy korábbi vallomásom. Kassán, az egyházi bíróságon végzett hivatali munkám után, mint általában a többi földi halandó, én is be szoktam térni a Dómba egy rövid imára. Hálát adni és figyelni, hogy mit üzen a Lélek. 2009 májusában szemem ismételten a keresztkúthoz közeli helyre vetődött, oda ahol 1899. június 11-én megkeresztelték Boldog Salkaházi Sára testvért. Méltó és igazságos – gondoltam, javasolni és szorgalmazni az illetékeseknél, hogy ezen a helyen szobrot állítsunk neki. A fényképezőgépemet is magammal vittem, hogy elképzelésemet művészismerőseimmel is megoszthassam.

 Elmélkedő imám után felálltam és elindultam a hely felé, de előbb megfordultam, hátra néztem és ki állt előttem? Szabó Ottó művész úr. „Ottó, maga hogyan került ide? Épp Önre gondoltam. Egy szobrot kellene alkotni erre a helyre.” Így kezdődött a vértanútestvér dómi szobrának a története, aki 1899. május 11-én született Kassán. 1944. december 27-én halt vértanúhalált Budapesten. Nem véletlen, hogy a kerek évfordulók kapcsán a szűkebb pátriában szobrok és képek készültek Kassán, Szepsiben, Makrancon, Radban, Királyhelmecen, Tornaújfaluban és Buzitán.

 Ki állítson neki emléket, ha nem mi? Válaszként érdemes felidézni Sára testvér életét. Joggal mondhatjuk, hogy élete nemcsak azért szimpatikus korunk emberének, mivel időben aránylag közel van hozzánk, de azért is, mivel életútján hasonló kihívásokkal kellett szembenéznie, mint mindnyájunknak.

 Az idők, a korok különböznek, de a megszentelt és az odaszentelt élet Forrása ugyanaz. Lelkiéletünk olyan, mint egy pohár, amely a Végtelen kegyelmét szeretné befogadni, de mivel korlátai miatt nem teheti, ezért növekedni vágyik. Ez általában fájdalmak és megpróbáltatások közepette történik. A Teremtő, Sára testvér lelkét is a fájdalmakon keresztül mélyítette el erre a befogadásra, amit ő fokozatosan megértett, tudatosan elfogadott és készségesen fel is vállalt. Isten hívására egyre szabadabban és készségesebben válaszolt.

 Az Izaiási jelmondata közismert: „Íme, itt vagyok, engem küldj!” (Iz 6,8). Olyan döntés volt ez, ami azonban mindnyájunk boldogságának is a titka. Elfogadni sajátos küldetésünket és válaszolni rá, nem könnyű. Ezt - méltatlansága és gyengesége tudatában - Sára testvér is gyakran megtapasztalta. Naplója szerint nemegyszer gondolt a közösségből való távozására, de a Lélek erejével ott maradt. Kitartott. Hűségesen követve és megtartva a hívó szót.

 Párhuzamot vonva életével, hozzá hasonlóan elmondható, hogy odaadásunkat mi magunk is nemegyszer kötjük bizonyos feltételekhez, akárcsak Tamás apostol: csak akkor hiszünk, ha saját magunk érinthetjük a csodák helyét (vö. Jn 20,25). Az ilyenfajta belső vívódásokat Sára testvér is ismerte, erről is tanúskodik Naplója. Érdemes belelapozni, mert látva látjuk, hogy mit jelent feltételek nélkül járni életutunkat? Mit jelent növekedni az Isten iránti bizalomban? Mit jelent megélni, hogy Isten nemcsak akkor szeret bennünket, amikor ezt érezzük, illetve amikor ajándékokat kapunk tőle? Naplójában többek között ez is olvasható: „Most ismét itt ülök a kápolnában minden jó gondolat nélkül. Csak ülök, és közben viaskodom a sok kísértő gondolattal. De ezt is el kell viselnem! Ezt a nagy buta szárazságot, amiben most vagyok!” Igen, elviselni a buta nagy szárazságot, de ugyanakkor felismerni a még nagyobb igazságot, amit Sára testvér így fogalmazott meg: „Uram Jézus, így is a Tiéd vagyok, mindig és mindenen keresztül”.

Kiállni a lelki szárazság idejét és bizalommal hagyni, hogy megérintődjünk úgy, ahogyan és amikor Isten akarja: ebben is példa számunkra. Élete és vértanúsága különösen is jól mutatja: idő és türelem kell a belső átalakuláshoz. Sára testvér nem volt szuperhős, de nyitott, normális, barátságos ember volt. Jó barát. Úgy is emlegették, mint: két lábon járó alleluja.

Liturgikus emléknapján 2022. május 11-én volt először szentmisével egybekötött ünneplés a közelmúltban átadott iskolaközpont aulájában. Délelőtt néhány diák Kassán a Rozália-temetőben rendbe hozta a Schalkház család temetkezési sírhelyét, majd szobránál a Dómban ünnepélyes imádságos gyertyagyújtás volt. Az iskolában Sára nővér szervezésében az egyes korcsoportoknak szellemi, sport és egyéb vetélkedő volt. Sok módon igyekeztünk aktuálissá tenni emlékét, hogy ezzel is bizonyítsuk a gyökerekből való táplálkozás fontosságát. Emlékezés, ima és könyörgés, hogy Sára testvérhez hasonlóan továbbra is merjük választani, vállalni és felvállalni a feltétel nélküli bizalom útját. Meghallva a Szentlélek hangját, egyéni és közösségi életünk a Fészekben és Fészken kívül egyre teljesebb és eredményesebb legyen.

A dómi szobrát 2013. május 12-én áldotta meg Bernard Bober, kassai érsek-metropolita. Elgondolkodtató, hogy mindenez előzetes számítás, illetve tervezés nélkül történt: a Szociális Testvérek Társasága alapítása 90. évfordulóján.  A püspöki joghatóságú, magánfogadalmas, de a közös élet szabályait követő nők társaságát - Fischer-Colbrie Ágoston, kassai megyéspüspök jóváhagyásával - 1923. május 12-én alapította a kassai származású Schlachta Margit.

Urunk Jézus Krisztust! Szentlelked által boldog Sára testvért arra ösztönözted, hogy életét Neked szentelve másokért éljen, dolgozzon, engeszteljen és imádkozzon. Add kegyelmedet, hogy mindaz, aki iskolaközpontunkban tanul és tanít, nevelődik és nevel, imádkozik és imád, népünkért és nemzedékünkért: tettrekészséget, bátorságot és másokkal sorsközösséget vállaljon. Életutunkon legyünk és maradjunk a szűkebb pátria legújabb kori vértanújának méltó követői. Sára testvér közbenjárására adj mindnyájunknak erőt, irgalmat és megbocsátást a földön és örök dicsőséget a mennyben, aki élsz és uralkodsz mindörökkön örökké. Ámen.