Bodolló 238. alkalommal...

Gábor Bertalan | 2022. szeptember 13.
Bodolló 238. alkalommal...

2022. szeptember 13-án immár 238. alkalommal végeztünk engesztelő imatalálkozót Bodollón a Sarlós-Boldogasszony filiális templomban, ahol a szentmise főcelebránsa, főtisztelendő Zsóka János, tornai káplán atya volt, akivel együtt misézett főtisztelendő Takács Dénes, somodi plébános és Gábor Bertalan esperes-plébános.

Orgonált és énekeket Bányász Emőke, okleveles kántor vezette. A technikai munkatársak – Kuzma Norbert és Király Antal, okleveles mérnökök, valamint Cehelnik István, Simko Imre és Melega Mária a Mária Rádió önkéntesei voltak.

A szentmise az imát kérők szándékára lett bemutatva. A zarándokok ismét számos kérést fogalmaztak meg. Mivel felolvasásuk több időt vesz igénybe, ezért azok a rádióközvetítés előtt hangzottak el. A szentmisének végtelen értéke van, így annak hatékonysága felől senkinek se legyen kétsége. Mindenki annyi kegyelmet nyer és kap, amennyire készségessé teszi önmagát a kegyelem befogadására.

Ezt segítette elő a közös rózsafüzér-imádság, önmagunk felajánlása és az engesztelés a bűnökért, amelyeket Isten szeretete, embertársaink és önmagunk ellen elkövettünk. Kértük a kedves Híveket, hogy a már régebben kiosztott emlékképekről imádkozva csatlakozzanak majd a közös imádságba.

A szentmise méltóságteljes bemutatására és az azon való gyümölcsöző részvételre a közismert csíksomlyói ének éneklésével készültünk. Az „Óh, én édes jó Istenem” kezdetű ének - bodollói változatát énekeltük.

A szentmise végén Király Antal, templomatya köszöntötte az egybegyűlteket és ismertette a közeljövő eseményeit. Templomunk felszentelési titulusára emlékezve - mondta - ismét tudatosítjuk, hogy a Szűzanya a Gábor angyallal való találkozása és igenjének kimondása után felismerte, hogy meg kell látogatnia idős rokonát, Erzsébetet, aki rászorult az ő segítségére. Szűz Mária elindult hozzá, vállalva a nehéz és kockázatos utat. A két asszony, Isten leányai, megnyílva Isten akaratának, boldogan találkoztak egymással.

Mi is örültünk annak, hogy a koronavírus-járvány ellenére ismét együtt lehettünk! Köszönjük, hogy legyőzve félelmünket ismét vállaltuk az utazás fáradalmait.

Lélekben köszöntöttük Bartal Károly Tamás, jászóvári emeritus apát urat is, aki napokban töltötte be 89. életévét. Természetesen köszöntöttünk minden megjelent lelkiatyát is, mindenekelőtt főtisztelendő Zsóka János tornai káplán atyát, a mai szentmise főcelebránsát és ünnepi szónokát.

Engedtük, hogy mindnyájunkat ismét megérintsen a két édesanya találkozása, és megértsük: az ember szíve és lelke akkor van a helyén, ha kész megnyílni az Isten üzenetére. Imádkoztunk Európa népeinek lelki megújulásáért is, hogy hitvalló, az Egyház tanításáról tanúságtevő, Isten országának hűséges keresztény építői legyünk. Imádkoztunk az új iskolaévet kezdő fiatalokért, a pedagógusokért és a nevelőkért, valamint a gyermekekre váró és vágyó családokért is. Támogattuk azok kérését is, akik ma is azért zarándokoltak templomunkba, hogy kiesdjék egy-egy újszülött világra jöttét.

A templomatya örömmel közölte azt is, hogy lelki találkozónk kezdetét egy hónap múlva, október 13-án, csütörtökön, egy fél órával korábbra, 4 órára tervezzük. Dr. Erdő Péter, bíboros úr, Magyarország prímása, az Esztergom – Budapesti főegyházmegye érsekfőpásztora, Bernard Bober, kassai érsek-főpásztorunk kíséretében érkezik közénk, hogy együtt ünnepeljük meg a bodollói találkozások 20. évfordulóját. Előtte 11:00 órai kezdettel a két főpásztor meglátogatja Szepsiben a Boldog Salkaházi Sára Egyházi Iskolaközpontot, amelynek udvarán elültetnek egy emlékfát és megáldják az iskolakápolnát, a diákokat, a pedagógusokat és az alkalmazottakat. Eredményes látogatásukat segítsük elő imánk, áldozatvállalásunk és szeretetünk szent szolgálatával.

Amint tudjuk, tavaly, Ferenc pápa Budapesten az Úrangyala imádságot megelőzően, szívből jövő köszönetét fogalmazta meg, és Isten áldását kérte minden emberre. Többek között következőket is mondta: Kedves Testvérek! Az Eucharisztia jelentése: „hálaadás”. Ennek a szentmisének a végén, amely most bezárja a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszust és a budapesti látogatásomat, én is szeretnék hálát adni és szívből jövő köszönetet mondani.

Köszönöm a nagy magyar keresztény családnak - amelyet most szeretnék magamhoz ölelni - a különböző rítusaival, történelmével, a katolikus és más felekezethez tartozó testvérekkel együtt, akikkel a teljes egység irányába haladunk, hogy ma itt együtt lehettünk.

Az eucharisztikus himnusz 4. versszaka, amely végigkísérte ezt a kongresszust is, így hangzik: „A kereszt volt ezer éven reménységed oszlopa, most is Krisztus jele légyen jobb jövődnek záloga”. Kívánom nektek, hogy: a kereszt legyen számotokra továbbra is a híd a múlt és a jövő között.

Ragaszkodjatok továbbra is gyökereitekhez, amelynek éltető nedve a vallásos érzés. De, el ne felejtsétek, a földbe szúrt kereszt nemcsak arra indít bennünket, hogy jól meggyökerezzünk, de arra is, hogy a magasba nyúlva, kitárjuk karjainkat mindenki felé. Arra hív, hogy ne elégedjünk meg csupán gyökereinkhez ragaszkodni, de merítsünk a forrásból és adjunk inni mindazoknak, akik korunkban szomjaznak. Azt kívánom nektek, hogy legyetek: megalapozottak és nyitottak, mélyen gyökerezők és másokat tisztelők. Isten éltessen benneteket!

A kongresszus a szimbóluma, a Missziós Kereszt, ösztönözzön benneteket arra, hogy életetekkel hirdessétek az evangéliumot, amely megszabadít; vigyétek a jó hírét annak, hogy Isten végtelenül és gyöngéden szeret minden embert. A szeretetre éhes világunkban ez az a táplálék, amelyre minden ember vágyik.

Régen ti, magyarok, tiszteletből, Máriát úgy szólítottátok meg, mint a királynőt – pátrónát! Nos, a „Boldogasszony, a ti régi nagy pátrónátok” kísérjen és áldjon meg benneteket!

Hála Istennek, a Missziós Keresztet itt, a bodollói templomban is tisztelhettük. Feltekinthettünk rá, s a rajta levő kárpát-medencei szentek és boldogok ereklyéi jelenlétében megismételtük ősi vágyunkat: hadd legyünk mi is, hősök, tiszták szentek, hazánkat így mentsd meg. Ez vágy lobogjon továbbra is szívünkben. Ehhez kértük az Anyaszentegyház áldását Zsóka János atya közvetítésében. Köszönjük becses jelenlétét közöttünk. Az Úr Jézus különös kegyelme vezesse továbbra is, oltalmazza a Boldogasszony és a szent Jánosok egész kara legyen hathatós közbenjárója.