Az Isteni Irgalmasság ünneplése Makrancon

Gábor Bertalan | 2022. április 24.
Az Isteni Irgalmasság ünneplése Makrancon

A lelki találkozó ünnepélyes bevonulással kezdődött. Péter atya kíséretében az esperesplébános megkezdte a szertartást úgy, mint máskor a szentmisében. A keresztvetés, a köszöntés és az üdvözlés után többek között ezt mondta: Kedves Hívek! 2006. március 20-án meglátogatta esperesi körzetünket Erdő Péter eminenciás bíboros úr, aki Bodollón excellenciás Alojz Tkáč érsek úrnak átadta a 2007-ben, a makranci templom felszentelésének a 100. évfordulójára készülő új oltárába elhelyezendő Szent István Király ereklyét. Amint látjuk, a 2007. április 27-én felszentelt új oltár, sokban hasonlít a krakkói Isteni Irgalmasság Bazilika magyar kápolnájának oltárához. Ma – az oltárszentelés 15. évfordulója kapcsán – a koronavírus-járvány kétévnyi kényszerszünete után - jó, ha ismét tudatosul bennünk, hogy minden ügyes-bajos dolgunk megoldásának kulcsa a közismert üzenet: Jézusom, bízom benned.

 Az is köztudott, hogy a 2007. április 27-én felszentelt oltárunkba szinte csodás módon megkaptuk Bajorországból Boldog Gizella ereklyéjét, majd Esztergomból, Szent Imre és később Boldog IV. Károly ereklyéjét is. Hála telt szívvel mondhatjuk, hogy nincs még a Kárpát-medencében olyan oltár, ahol együtt lenne az első szent magyar család, az első és az utolsó apostoli király.

 Napjainkban, amikor annyi fájdalomról, szomorúságról és megpróbáltatásról hallunk, amikor annyi rosszat látunk és tapasztalunk, jó, ha azt is tudjuk, hogy életutunk nemcsak a fájdalomról szól (XVI. Benedek). Az egyes élethelyzetekben felfedezhetjük a vigasztalás jeleit is. A kapott ereklyék is ilyen jelek, amelyek mellett, a régiónkban is láthatunk számos édesanyát és a hitvestársat, akiknek jósága és hűsége a halálig tart, sőt még azon túl is. Magunk között is láthatunk bátor asszonyokat, akik nem félnek attól, hogy naponta kimutassák szolidaritásukat a szenvedő Egyházzal. Találkozhatunk korunk Cirenei Simonjaival is, akik hittel vállalják a misztikus Test, az Egyház keresztjeit. Köszönet és hála a szülőknek és a nagyszülőknek, a pedagógusoknak és nevelőknek is, akik készséggel adják tovább az anyanyelv és a kultúra értékeit.

 Tudjuk, a szenvedésünk és a megpróbáltatásunk a Húsvét titkának szemlélésével nem ér véget, de a vigasztalásunk sem. Mindaz, aki a kereszt útján jár, Szent Pállal hitet talál, Szent Ágostonnal felismeri sajátos életútját. Keresztutunk ugyanis nemcsak a világban uralkodó sötétség, szomorúság és terméketlen moralizmus útja. Nemcsak egy tiltakozó jajkiáltás, amely semmit sem változtat a világ rendjében. Szent II. János Pál pápa tanítása szerint: minden hittel járt keresztút, az irgalom útja is, amely feltartóztatja a rosszat. A keresztút az irgalom és az üdvözülés útja. Arra ösztönöz, hogy bizalommal járjunk az irgalom, a megbocsátás, a kiengesztelődés útján. Az Úr Jézusba kapaszkodva ugyanis akadályt gördítünk a gonoszság elé. Ma tudatosan ismét erre vállalkozni és ezért cselekvően tenni - az egyik legnagyszerűbb cselekedet.

 Köszönet és hála, hogy együtt imádkozhattunk, hálát adva múltunkért és könyörögtünk, hogy meglátva az idők jeleit, a jelen kihívásait felismerjük és azt készséggel teljesíteni is tudjuk. A képek önmagukért beszélnek.