Anyák napja - 2022

Kultúrkörünkben az idén is május első vasárnapján ünnepeltük az Anyák Napját. Hála Istennek Szepsiben már az új egyházi iskolában, ahol a növendékek legkisebbjeitől kezdve a legnagyobbakig színvonalas kultúrműsorral szállt a köszöntés az édesanyák felé, akik láthatóan meghatódva fogadták a tanúságtételt: a készséges ragaszkodást szellemi, lelki és anyagi értékeinkhez.

 Senki közülünk nem tudja, hogy mikor kezdődött a létünk itt a térben és időben. Mikor volt az a pillanat, amikor édesanyánk szíve alatt elindultunk lenni.

 Az időpontot nem tudjuk, de tudjuk a helyet: édesanyánk szíve alatt. Ha valamiért ma hálásak lehetünk, az az a pillanat és az a hely, ahol, és amikor elindultunk lenni. Ennek a hálaadásnak van ma a különös napja és alkalma. Nem véletlenül száll ma sokunk ajkáról a hálás fohász: köszönöm Istenem, az édesanyámat…

 De, nemcsak puszta testi életünk van. Többek vagyunk, mint a gyöngyvirág, a fóka, vagy a kismadár. A Mindenható gyermekei. Hol és mikor kezdődött itt a térben és az időben ez az istengyermeki életünk? Az első Pünkösdkor, akkor, amikor Isten nem szűkösen, de túláradó bőséggel ajándékozta a világnak a Szentlelket, aki a legbensőségesebb isteni életébe képes bevonni az embert. Ezért a keresztény hit nem csupán egy bizonyos tanítással való értelmi-érzelmi azonosulás, hanem élet, amely túlmutat a földi lét keretein.

 Nekünk nem a földön járó Jézus nyomába kell szegődnünk, mint az apostoloknak; nem is a kereszthalálában kell felismernünk, hogy Ő valóban Isten Fia, mint ahogy a római századosnak; de még csak nem is a feltámadásában kell Őt Urunknak és Istenünknek vallanunk, mint Szent Tamásnak. Számunkra a minden Pünkösddel, a Szentlélek kiáradásával kezdődött, ami - a mi személyes életükben - a keresztségünkben vette kezdetét, akkor, amikor a krisztusi élet betöltött bennünket, s ami életünk folyamán a hit által egyre jobban kibontakozik bennünk és közöttünk. Tanúságtételünknek innen kell forrásoznia.

Tanúskodni az Úr Jézusról azonban nem azt jelenti, hogy elmondjuk a történetét, nem is csupán azt, hogy Őt Megváltónknak valljuk, sőt még csak az sem, hogy hirdetjük az Ő tetteit és tanítását, hanem végső soron azt jelenti, hogy ugyanazt az életet éljük, amit Ő: az Ő istengyermeki életét, de a magunk körülményei között. Itt és most.

 Reményik Sándor verssorait önmagunkra vonatkozatva azt is mondhatnánk:

Akarjunk lenni déli harangszó,

mely győzelmet sejtet: s halló fülekbe eseng

és biztat: megtartani, ami a miénk!

 Megtartani a hitet, a keresztény értékrendben.

Megőrizve továbbadni az anyanyelvet és a kultúrát.

S nem hagyni a templomot, a templomot és az iskolát.

 Akarjunk fókuszlámpa lenni,

az üveg egy kicsi része,

mely lángra lobbant hűséget, ragaszkodást s égi bért,

mely éveken át megmaradt,

s csendben konokúlt: hamuban és éjben,

a lángot tovább adni …

Akarjuk? Akarod?

 Nem számít: jut-e nekem, neked, nekünk itt egy nyugalmas sarok!

Nyugodni máshol fogunk.

Itt és most, más a tét: varjú a száraz jegenyén…

 Én, itthon maradok...

 Mert mindnyájunk életében eljön a pillanat,

amikor rájövünk:

kell egy hely, egy nyelv, egy otthon,

ahol az ember az övéi között, szeretetben, biztonságban élheti életét,

ahová visszatérhetünk,

ahol az élet nem hullik a semmibe.

 Adja Isten, hogy a mi nemzedékünk is beismerje, itt és most mi következünk: népünknek, hazánknak, egyházunknak most itt van ránk szüksége. Sőt, adja Isten, hogy amikor majd gyermekeink, unokáink és dédunokáink is rádöbbenek a haza, az egyház, a nemzet szükségességére - példás életünk gyümölcseként legyen még haza, egyház és nemzet.

 Számunkra pedig beteljesedett jutalommá legyenek Dienes Valéria gyönyörű verssorai:

 Jön az Isten

Három és az Egy

Látod már, hogy

Honnan merre megy

Hazamentél

Nem hiányzik semmi

Elindultál

Mindörökké lenni.

 E készség megerősítését kívánta szolgálni papjaink záró áldása is.