Amire ösztönözni, bátorítani és buzdítani akar a Szentlélek...

Szepsiben, az áldott elődök a plébániatemplomot 694 évvel ezelőtt, 1331-ben emelték a Szentlélek tiszteletére. Az 1896-ban készített főoltár szoborcsoportja azt pillanatot örökíti meg, amikor az apostolok a Szűzanyával együtt az emeleti teremben, az utolsó vacsora termében imádkozva várták a Szentlélek kiáradását.

Pünkösd ünnepén, a helyiek számára különös öröm volt, hogy a templombúcsú kapcsán, közel 700 év távlatában ismét együtt lehettek és nemzedékről-nemzedékre hálát adhattak a megmaradásért és a megtartásért: ugyanazon hit, értékrend, vágy és elhatározás jegyében, mint egykor az ősi apostoli közösség.

Nagy értékhordozás ez, mert kétségtelen, hogy mint építmény, érték a templom, értékesek az oltárok, a szobrok, a képek és az orgona, de mindezek nem lennének, ha évszázadokon át nem lett volna itt egy közösség, Isten szent népe - az egyházközség hívő népe. Az Egyház ugyanis több mint egy intézmény, több mint egy társaság – közösség: a szentháromság egy-isten közössége, amelyet az idén a templombúcsú kapcsán, főtisztelendő Dr. Száraz János István, somodi plébános atya vezetett. Ezúton is köszönet és hála, hogy elfogadta a meghívást és becses jelenlétével, igehirdetésével és az újszövetségi áldozat jelenbehozatalával kegyelmet közvetített és így az itt élők által, bennük és köztük a jövőben is folytatódhat Isten szent népének története. Köszönet és hála a Dalárda tagjainak is, hogy tovább éneklik a múlt értékeit.

A szentmise kezdetén és végén tisztelet-, és szeretetteljes köszöntés hangzott el a főcelebráns, valamint minden zarándok és ünnepelni vágyó felé úgy a templomban, mint otthon készülékeknél, akik a világhálón kapcsolódtak be az ünnepi liturgiába, kölcsönösen imádkozva azért is, hogy a jövőben is felismerjék az idők jeleit, és továbbra is készek legyenek teljesíteni mindazt, amire itt és most ösztönözni, bátorítani és buzdítani akarja őket a Szentlélek.